(Secret War #1-5) (2004-2005, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Gabriele Del'Otto) (magyarul: Hachette, 2018)

a kémeket középpontba állító műveknek gyakran központi kérdése, hogy a titkos tevékenységeket folytató személyek meddig mehetnek el, mik azok a tettek, amik még beleférnek a morális értékrendbe, ha emberek megmentése a cél. és nick fury-ról eddig is feltételeztük, hogy kitolja a határokat, amíg lehetséges -de eljött ez a sztori is, amikor túl messzire ment... bár zavart hozhat a több idősíkú dramaturgia, brian michael bendis most jól vezetett minket a sztori-szerkezeten -és az volt az érdekes, hogy a nagy leleplező pontjai előtt nem igazán titkolta a titkokat, de én például inkább örültem (magamnak), hogy ki tudtam rakni a mozaikot, mintsem hogy morogtam volna azon, hogy előre kitalálható, hogy ki az, aki a háttérből mozgatja a szálakat, vagy hogy mi az a nagy dráma, amit ki kellett törölni a hősök emlékezetéből... bendis abban is jó, hogy egy nagy bumm-mal kezdje a sztorijait, hogy felkeltse az érdeklődést, szereti igazi veszélybe sodorni a hőseit, hogy egészséges szinten dohogjon a feszültség a köteteiben... most éreztem igazán, hogy a mozgóképes univerzum milyen jól szűrte át magán a shield-tagokat, mert nem csak maria hill és sitwell ügynök tűnt fel itt a lapokon, de ebben a kötetben debütált daisy johnson is, aki ugye az agents of shield-ben vált kulcs-szereplővé... értem én, hogy egyedi vizualitást kölcsönöznek a festmény alapú képek a képregényeknek, de mivel minden egyes ilyen alkotásnál komoly csúszások következnek be a megjelenés során, nem tudom, hogy megéri-e bevállalni ezeket. ráadásul kétségtelenül jó rájuk nézni, de azért bizonyos arc-mimikák szokatlanok is tudnak lenni a festék-rétegek alatt (plusz az itt látható kissé sötét szín-kezelést is problémásnak éreztem kicsit). (##11.25.)