a regény:

(2016) (írta: Alexander Freed) (magyarul: Szukits, 2017) (0BBY)

miután tavaly megégettem magam a feleslegesnek érződő force awakens adaptációval, idén már megfontoltabban közelítettem az új film-adaptációhoz. de szerencsére belátták a disney-nél is, hogy nem elég arra ösztönözni a szerzőt, hogy csak mondja fel a kötelezőt, a többit meg majd elintézi a plakát a borítón, lehet is fáradni a pénztárhoz -vagy csak alexander freed nem hagyta magát... és mennyivel elégedettebben csukja be a rajongó az utolsó lap után a könyvet úgy, hogy kap valami többletet is a már többször is látott film szöveges formában való interpretálásán túl, egy kötetet, ami kihasználja az előnyeit a mozgóképpel szemben. mert persze az űr-csaták vagy a nagyúri tombolások terén nem veheti fel a versenyt az audiovizuális szőnyegbombázással, viszont a karakterekbe jobban el lehet merülni -és gyerekek, mindig, ismétlem, mindig a karakterek adják egy történet lelkét... és ehhez elég, hogy egy kicsit jobban belelássunk a gondolataikba, bővítsük az ismereteinket a múltjukról. vagy lehet picit máshova helyezni a hangsúlyokat is az érzelmeiknél. humanizálni a karaktereket. de van lehetőség jobban kidomborítani bizonyos kapcsolatokat is -és most nem is romantikus vonzódásra gondolok itt elsősorban, hanem mondjuk a krennick/tarkin ellentétre... tetszett, hogy bizonyos eseményeknél meglepő perspektívákat választott a szerző (pl. a jedha-i menekülés nagyrészét bodhi mellől szemléljük), ezzel is erősítve a kapcsolódásunkat a karakterekhez. és még sok kis apróság is belefért, például amikor a halálcsillag első pusztítása előtt lementünk a mikroszintre, és néhány helyi lakos utolsó pillanataival törte össze a szívünket... bár az elején azt írtam, hogy az akció-részek nem érhetnek fel a moziban átéltetekhez, azért az utolsó harmad fékevesztett intenzitása olvasva is működött... kedves disney, köszönöm, hogy hallgattak rám tavaly ilyenkor, amikor azt kértem, hogy a filmregények nívóján emelkedjen kicsit. sikerült. nagyon is... (#04.09.)

képes enciklopédia (visual guide):

(2016) (írta: Pablo Hidalgo) (magyarul: Kolibri, 2016)

nem szokásom megvásárolni az ilyen színes/szagos képeskönyveket, mert nem gondolom, hogy tudnának annyit adni, amiért megéri kifizetni a borsot árat -de ennél nem tudtam ellenállni. és nem csak azért, mert hallottam, hogy ez kicsit másabb, mint az eddigi kiadványok, hanem mert a kontinuitásért felelős star wars story group feje, pablo hidalgo írta. és ejha, nem kellett csalódnom, kimerítő részletességgel merültünk el a film világában. ami le tud nyűgözni, hogy ilyenkor látszik, hogy mennyire komplexen kitalált galaxis ez, hogy minden kütyünek jelentősége van, hogy minden háttérben kóricáló karakternek van neve és háttértörténete... bár a pénztárcám zokogni fog ettől a kinyilatkoztatástól, de ha a továbbiakban is ilyen szinten tartják ezeket a vizuális bibliákat, akkor kénytelen leszek azokat is a polcomra rakni... (#04.14.)

(Daredevil vol.2 #16-19) (2001) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: David Mack) (eng)

a képzőművészetnek van az a határa, amit már nehezen lépek át, mert sajnos bizonyos ágakban bántóan hiányzik a kulturális tudásom -így amíg az előző kötetben még dicsérni tudtam a merész vizuális koncepciót, ezek a füzetek már majdnem megfeküdték a gyomromat, mert nehezen tudtam kihámozni a vízfestékkel meg krétával megalkotott sűrű kollázsokból a lényeget... és mondom, ez valószínűleg elsősorban az én hibám, mert nincs elég tudásom az absztraktabb képek dekódolásához (ennek ellenére annak tudtam örülni, hogy a történetben kardinális gyerekrajzok alapján össze tudtam rakni a sztori későbbi nagy fordulatát). maga a történet is formabontó volt azzal, hogy a címszereplő csak mellékszereplő a saját füzeteiben, és egy oknyomozó újságírót követünk a sokkoló következtetései mentén haladva. és igazából akkor fogott csak meg ez a sztori, amikor kiderültek a szívbemarkoló múltbéli események -és talán az volt az a pont is, amikor jobban kezdtem értékelni a rajzolt körítését is... (oké, hogy kollázsokból állnak a lapok, amikben elférnek kacsintós utalások is (taxisofőr a moziban) -de arra mi magyarázat van, hogy bizonyos karakterek leonardo dicaprio és kate moss arcát kapták meg...?) (#04.08.)

(Punisher vol.4 #1-12) (2000-2001) (írta: Garth Ennis, rajzolta: Steve Dillon) (eng)

azért ha ráeresztesz egy olyan brutális állatot a marvel univerzumra, mint garth ennis, abból szép baleset lesz... persze ha mást karaktert húzna végig ezen a vériszamos leszámoláson, akkor nevetségessé válna, de frank castle pont az a figura, aki igényli ezt a fajta grafikus erőszakot, mert a rosszfiúkhoz való hozzáállásával mindig is morálisan ingoványos talajon állt. így tökéletesen alkalmas egy ilyen szikár, lövedék-tempójú, alibi-sztorival megtámogatott erőszak-orgia központi elemének... oximoronként ez egy színpompás noir, ami stílus kötelező kellékeinek jó részét felhasználja, mivel piti gengszterek és korrupt rendőrök között lavírozzuk át magunkat. igazán talán csak a femme fatale hiányzik a képből, de tudjuk jól, hogy frank szíve annyira összetört a családja halálakor, hogy semmilyen dögös maca végzet-asszony nem töltheti be az akkor keletkezett űrt... vannak viszont jól felépített mellékszereplők hősünk körül -a bérház lakói a humanizálás (és némi segítségnyújtás) miatt kellenek, az önbíráskodók bandája meg kontrasztnak, hogy lássuk, hogy frank nem csak passzióból öl, mint ezek a mániákusok... persze egy szimpla maffia-leszámolós sztorit nem éltetne ennyire egyöntetűen (és ennyi éve) az értő közönség, kellett valami plusz is, ami igazán szórakoztatóvá teszi az egészet: és ez meglepő módon maga az erőszak lett, ami annyira túlzó, hogy nem lehet nem imádni a kíméletlenségét és gusztustalanságát. vagy az ötletességét, mert nagyszerűen használja ki a környezetét ahhoz, hogy vagány módon keménykedjen -még ha az állatvédők akár húzhatják is a szájukat a jegesmedvének kiosztott maflás miatt... én már a preacher-ben is bírtam steve dillon jellegzetes arcformáit, és itt is nagyon működött a rajzstílusa -a tavalyi halála nagy veszteség a képregény-szakmának. (tök megörültem annak, hogy rajzolva láttam viszont a daredevil sorozat tetős jelenetét -itt talán még jobban kijött a frank életét átitató lehetetlen döntés, mint a sorozatban.) (#04.07.)