(Captain America vol.3 #37-44) (2001) (írta: Dan Jurgens; rajzolta: Dan Jurgens,David Ross) (eng)

számomra az egyik legvonzóbb tulajdonsága cap-nek az egyszerűsége -az, hogy ő egy régi letűnt kor gyermeke, aki bár megtanulta már használni a cédéjátszót, de azért még rá tud csodálkozni arra, hogy a nők felelősségteljes állásokat töltenek be... de legalább a morális iránytűje mindig a megfelelő irányba áll, csak az igazság elfogadható számára... és üdítő olvasni az egyszerű vonalvezetésű történeteit is, ahol nem kell túl sok dologra koncentrálni, van egy adott ellenfél, akit lehet püfölni, a háttérből mozgatja a szálakat egy klasszikus (értsd: világuralomra törő) bond-gonosz, és a pajzs-dobálás közben olyan örökzöld témák kerülnek elő, mint például a magánélet és a szuperhős-lét közt feszülő ellentét (vagy mondjuk néhány háborúellenes szózat). és fura módon én tudok örülni annak, ha sokat foglalkozunk steve-vel, a hős-szerelmessel, akinek ritkán jön össze egy rendes randi, mert mindig beüt valami világmegmentő küldetés. és elégedetten olvastam azt is, ahogy dan jurgens rájátszott az identitás kiderülésére, mert egy igen komoly kérdést vetett fel: lehet-e hosszútávú kapcsolatot kialakítani egy ilyen nemzeti kinccsel, akinél a világ megmentése mindig is prioritást fog élvezni a kapcsolatai előtt... úgyhogy nálam most mr.jurgens jó pontokat szerzett, és nem csak az írásával, de a rajzaival is maximálisan elégedett voltam (bár az elnagyolt hátterek nem mindig a barátaim...). (a poszt-szovjet kitalált állam kavarásai (és traktorjai) hitelesek voltak, crimson dynamo-nál meg az jutott eszembe, hogy annyira vissza akarja állítani a szovjetunió dicsőségét, hogy biztos, hogy ő putyin kedvenc karaktere...) (#04.06.)

(Avengers vol.3 #36-40) (2001) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: Steven Epting, Alan Davis)

kurt busiek valami kitűnő zsonglőr-iskolába járhatott, hogy ennyi labdát képes a levegőben egyensúlyozni úgy, hogy mindig a megfelelő pillanatban essenek le... már az is teljesítmény lenne, ha csak a számtalan angyal lelkivilágát ápolgatja, de folyamatosan hozza be a háttérben tevékenykedő gonoszokat is, akik nem is biztos, hogy az aktuális sztori-szálhoz kellenek, hanem csak előkészíti velük a történet-folyam folytatását. és közben kitágítja a világot, hogy jó sok helyre eljuthassanak hőseink -verekedni egy kicsit... először kicsit elszontyolodtam a sok maximum security utalás miatt, mert azt éreztem, hogy inkább abba a monstre bejegyzésbe kellett volna besoroltatni ezt a kötetet is, de aztán ez az eltakarítós szakasz lecsengett az első füzet után, hogy új veszélyek nyomuljanak be a helyére, úgyhogy jó helyen lesz itt magában is... erős újraépítés és újrakoordinálás is folyt a részben, mert a gyakran változó összetételű csapat még mindig keresi, hogy mi lenne a legcélravezetőbb vezetői módszer számukra, hogy létrejöjjön az a csapat-munka, ahol mindenki a maximumát tudja nyújtani. bár nekünk olvasóknak lehet hogy több izgalmat nyújt, ha könnyebb legyőzni a hőseinket... (nincs azzal baj, hogy megtöltünk pár füzetet bunyókkal (mondjuk egy rakás zöld melák ellen!), csak egy modern képregény olvasása után nem volt könnyű visszalépni egy olyan korszakba, ahol még minden egyes pofon mellé járt egy kommentár is a résztvevőktől...) (#04.05.)

Saga -vol.7 (Saga #37-42) (2016-2017) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Fiona Staples) (eng)

ohhh, fuck you, brian... akartam egy kellemeset viccelődni itt a bejegyzés elején az űrhajók és a falloszok vizuális összehasonlításán, de egy ilyen befejezés után a faszomnak sincs kedve viccelődni -nem hogy darabokra törte a szívem, de kiszívta az összes szilánkot a mellkasomból, és most itt fekszem az ágyamon begubózódva, és radiohead-et hallgatok, hogy kitöltsem az űrt, ami keletkezett bennem. és sajnos nem túlzok... már korábban is voltak baljós előjelek, amikor az egyik kedvenc karakteremtől kellett búcsúzni, de ott még megértettem valahol a döntést, mert ha valaki arról mesél, hogy a háború értelmetlen áldozatokkal van tele, akkor ábrázolni is kell ezeket a történetében (és ha már a gondolatiságnál tartunk, volt itt megint sok minden a szép képek alatt, a kistestvér miatti gyermeki aggódástól a harchoz való ambivalens hozzáálláson át az apaságban való bizonytalanságig). de aztán ezek a pokolravalók elaltatták a figyelmemet -főleg azzal, hogy belátták, hogy fiona staples mennyire cukin tud cuki állatokat rajzolni, így be is vetettek belőlük egy szekérderéknyit, és persze megint voltak fordulatok meg szabadúszó végrehajtók (most épp szimultán fejjel), hogy akkor se’ unatkozzunk, ha a cselekmény lekorlátozódott két bolygóra. és persze a háború mindig is velünk volt, most egy kicsit közelebb is, mint eddig, de azért csak egy elmosódott foltként a horizonton -így aztán alattomosan sodródtunk bele az alávaló háborús taktikai húzásba, aminek végzetes következményei lettek hőseinkre, a körülöttük sertepertélő ártatlanokra -és az olvasók szívére... és most össze kell szednem magam a sokkból, miközben átkozom a sorsot, hogy épp’ most értem utol a kiadást, így hosszú-hosszú hónapok várnak rám, amíg lassan munkálva dolgozom fel magamban az olvasottakat. (#04.01.)

Saga -vol.6 (Saga #31-36) (2015-2016) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Fiona Staples) (eng)

ha felveszem magamra az író szemüvegét, akkor tudom igazán belátni, hogy miért érdemes egy történetben szétszedni azokat a karaktereket, akik nagyon jól működnek együtt (és akiket az olvasó is szeret együtt látni): mert a nagy újra-találkozások akkora érzelmi löketet képesek adni a sztorinak, amit más írói módszerek nem biztos, hogy képesek lennének. mert nincs olyan ember, aki ne nyelne vissza néhány könnycseppet, amikor végre egyesül a kedvenc családunk... hmm, talán ez volt az az kötet, ahol leginkább éreztem, hogy kilóg az írói szándék lólába többször is, de fura módon ezzel nincs igazán bajom, fogjuk rá inkább arra, hogy most tudtam leginkább ráhangolódni bkv gondolataira... mert például biztos vagyok benne, hogy nagyon tudatos dolog a részéről ez a sokak számára már határt átlépő szex-túltolás, hogy akár egy sima párbeszéd alá is odakomponálja az anál-szexet... de van amikor csak később realizálja az ember, hogy mi volt a háttere a sokkolásnak -például az új shemale karakternél előbb látja az ember az első-és-másodlagos nemi jellegeket (mondjuk ki: a cicit meg a kukit), mint hogy realizálná azt, hogy ő egy allegória hazel-re, akinek egyszerre vannak szarvai és szárnyai... nem véletlen az sem, hogy a tanulságok is erősebben kidomborodtak most, mert lehet egy felnőtt olvasótábort is tanítani a diverzitás fontosságára, akár egy gyermek szavai által is -és hazel gyermeki naivitása nagyon jól belesimul az összképbe... nem siettünk sehova, nyugisan építkezett fel ez a hat füzet, hogy ismét csavarjon néhányat a felálláson. (#04.01.)