(2005) (írta: Juan Díaz Canales, rajzolta: Juanjo Guarnido) (magyarul: Pesti Könyv Kiadó, 2017)

az ötvenes évek amerikája sokszor egy idealizált képként él a fejünkben, ahol vidáman szól a ’mr.sandman’, és mindenki éli az egyszerű életét, pedig rengeteg sötétség árnyékolta be a korszakot -gombafelhőként nehezíti a közhangulatot az atombomba feltalálása, és ha ez nem tenné eléggé paranoiddá az embereket, ott van még a levegőben a hidegháború egyre erősödő fuvallata is, tombol a mccrathyzmus, amikor a nacionalizmus nevében üldözik a balos érzelmű embereket. hogy miért merültem bele ennyire a történelem-leckébe, amikor én sem fejeztem be a tanulmányaimat a töri-szakon, mint hősünk, john blacksad? mert nagyon tetszik, ahogy beemelik a valóságnak ezeket a súlyos vetületeit egy cuki állatos képregénybe... (az atom- és kommunista-para mellett itt vannak még a háborús bűnök és a holokauszt is, mint sötét mementók) és azt hinné az ember, hogy a valóság drámaisága és az antropomorf állatok világa nem férnek meg egymás mellett egy kötetben, pedig gyönyörű egésszé áll össze a koncepció, az olvasó egyszerre tud örülni az archetipikus karaktereknek és elvonatkoztatni attól, hogy most egy bagoly vagy egy farkas arcát látja épp’ nagyon emberinek... blacksad nem sokat változott az utolsó találkozásunk óta, még mindig búskomoran szívja a cigarettáját a ballonkabátjában, néhány véletlennek köszönhetően csöppen bele az események közepébe -és persze megint a rossz nőbe szeret bele végzetesen... (ügyesen játszanak a palettával, nem csak a címbe emelkedik be a ’vörös’, de a képkockák is kicsit máshogy vannak színezve, mint eddig.) (#11.15.)