(Incredible Hulk vol.2 #12-20) (2000) (írta: Paul Jenkins; rajzolta: Ron Garney, Mike McKnone)

nem kevesebb feladat állt paul jenkins előtt, minthogy közelebb hozza hozzám a nagy melákot, akit én mindig is egy kicsit unalmas karakternek tartottam, mert nem tudtam elképzelni, hogy érdekes lehet hosszútávon olvasni a morgásait és a zúzásait -így az első tíz önálló hulk füzetem után azt már kijelenthetem, hogy felületesen ítéltem meg ezt a képregényes jekyll és hyde parafrázis, mert egy jó írónál sokkal több van benne, mint morgások és zúzások összessége... a rendszerető énem egy kicsit rosszallotta, hogy az újraszámozást követő első tizenegy füzetet kihagytam az olvasásból, de úgy gondoltam, hogy nem véletlen, hogy ott tették hozzá a címhez az ’incredible’ jelzőt, ahol én is felugrottam a vonatra -ugyanis itt vágtak bele egy új íróval az új kalandokba. és paul jenkis segít is az elején bekapcsolódni, magyarázatokkal és flashback-ekkel rak rendet a fejünkben, miközben elindítja a maga komor történetét... és érdekes, hogy nem a nagy melák testi erejét használja, hogy akcióról-akcióra ugrálva győzzön meg minket az olvasás folytatásáról, hanem a lélek mélyére utazik, és ez a szuperhősös képregényekben mindig bátor vállalás. azért kíváncsi lennék, hogy hogyan fogadták az olvasók, hogy ennyire elméleti síkra terelődött a hulk mítosz, hogy a tudatalatti egyfajta védelmi mechanizmusként lett ábrázolva (és vizualizálva az agyban tett utazásokat). illetve nem ’lett’, hanem lettek ábrázolva, mert nekem az is újdonság volt, hogy nem egy hulk létezik banner doki elméjébe zárva, hanem számtalan alteregója rohangál odabent, megszemélyesítve egy-egy tulajdonságot vagy lelki állapotot (a kanos tini kivetülés a noir-os ruhában vicces, a man-bun-os kreált verzió meg nagyon trendi...). de persze nem lehet csak pszichológiai tanokkal telepakolni a füzeteket, úgyhogy kellett egy gonosz is, aki ellen fel lehet venni a kesztyűt -és tudjuk jól, hogy a hulk sosem volt a katonaság szíve csücske, úgyhogy egy kegyetlen tábornok mindig ideális ellenfél a számára. bár egy pillanatra megijedtem, hogy scifi-be borítják a sztori végét (az 51-es körzet túl nagy árnyékot vetett), de aztán inkább egy hagyományosabb gonosz-indok felé fordultunk: lehet-e szeretetből gonoszkodni...? (a kötet címénél még nem kapcsoltam, de amint rajzban megláttam a hulk-kutyákat, már beugrott, hogy felbukkantak ők a felemás megítélésű ang lee filmben is.) (#01.25.)