(Wolverine vol.2 #119-122) (1997-1998) (írta: Warren Ellis, rajzolta: Leinil Francis Yu)

néha összeállnak olyan alkotói evidenciák, amiknél nem értjük, hogy miért nem történnek meg gyakrabban. például az állatias rozsomák és az erőszak-király warren ellis párosa pont ilyen. mert a karakterből pont azt lehet hangsúlyozni, ami ellis-nek is az erőssége. és valószínűleg nem is kell több, hogy működjön a képregény -itt sem kell több a távol-keleti múlt felemlegetésénél és egy pont megfelelő hosszúságúra nyújtott üldözéses bosszúnál. kicsit felpiszkálja a karaktert, hogy aztán moralizálhasson azon, hogy ő vajon jobb-e, mint azok, akiket épp most hányt karom-élre. és persze mindezt a maga nyers stílusában írja meg a hírhedt skót, már amennyire a marvel engedi az erőszakot, sokszor képen kívülre szorul a halál. az akció-jelenetek viszont gyönyörűek, dinamikusak, átláthatóak, nagyszabásúak (főleg az autós/motoros részek). szóval, ha van egy ilyen működő páros, akkor a kiadó miért nem látja meg benne a lehetőséget...? ($11.03.)

(Heroes for Hire #1-6) (1997) (írta: Roger Stern, John Ostrander; rajzolta: Pascual Ferry)

tetszik, hogy úgy kezelik a marvel univerzumot, mintha valóságos lenne -ha hős-hiány van, akkor be kell tölteni az űrt. és a thunderbolts után itt van egy újabb csapat, akik hősködhetnek a nagyok hiányában -plusz így csapatban könnyebb eladni a c kategória polcáról levett karaktereket (nekem külön jó, hogy kicsit megismerhetem luke cage-et és iron fist-et a jövőre esedékes netflix sorozataik előtt). túl sok meglepetés-ötlet nem jutott eszébe az alkotóknak, itt van pár arc, aki gonosz seggeket rúg szét, és a háttérben eközben egy még gonoszabb szervezkedik. talán az dobja fel a dolgokat, hogy egyik hős sem makulátlan, mindnek van valami stiklije vagy lelki gondja, ahogy az a marvel-nél illik egy standard hírónak... valamint az is pozitív, hogy a szájbarágós narrációt sem veszik túl komolyan, beszólásokkal és rejtvényekkel szórakoztatnak minket. no, szép lassan összeáll a csapat, és jól szétrúg pár segget (a második fő sztori kicsit zavarosabb lett az elsőnél, vagy csak ráébresztett, hogy hány entitás és különleges népcsoport lehet, akikről fogalmam sincs még). (tudom, hogy csúnya cliffhanger-nél hagytam abba, de a hetes füzet megjelent a második thunderbolts kötetben, úgyhogy nyugalom, hamarosan folytatjuk gyerekek, tartsatok ki addig!) ($11.03.)

(Journey into Mystery vol.1 #503-511) (1996-1997) (írta: Tom DeFalco, rajzolta: Deodato Studios)

lehet kísérletezni a szuperhős képregények képi világával, de be kell látni, hogy igazán csak izmos férfiakkal és nagycsöcsű nőkkel működnek ezek a füzetek. és a legjobban a fékevesztett kilencvenes években volt látható ez a jelenség, tegnap is örömködve mutogattam anyámnak, hogy nézze már meg ezeket a képeket, a rikító színeivel, az indokolatlanul kevés ruhába bujtatott csajokkal, tökéletes lenyomata ez a korszaknak. mit nem adtam volna azért, ha ’96-ban, kamaszként vehettem volna kézbe... valahol azt olvastam, hogy ez a legjobb thor történet, amiben nem szerepel thor, és a szerény jártasságom okán, amit a témában szereztem, még hajlandó is vagyok elhinni… igazából a földre száműzött istenek miatt egyből gaiman-t kiáltanék, ha nem tudnám, hogy a zseniális ’amerikai istenek’ csak öt évvel később jelent meg. talán azért volt jó, hogy a földről indult a történet, mert így fokozatosan lehetett egyre epikusabbá növeszteni a harcot -meg lehetett találgatni, hogy ki melyik viking istenség igazából. tetszik, hogy a ’90-es évek közepén tényleg arról szólt minden, hogy a legnagyobb hősök eltűntek az univerzumból, ide is szépen beépült thor hiánya. ami már kevésbé tetszik, hogy a korszakra még mindig jellemző a túl-beszélés, de lassan már megszokom, hogy minden információt extra adagban kapunk meg. no, ha egy dögös sztorit akarsz, ami azért újdonságokat nem hoz a zsánerbe, de nyomokban asgard-iakat is tartalmaz, nem fogod megbánni, ha ezt kézbe-veszed. ($11.02.)

(Deadpool vol.1 #2-8, #-1, Annual '97) (1997) (írta: Joe Kelly, rajzolta: Ed McGuiness) (eng)

hogy kicsoda deadpool? egy effektíve sérthetetlen zsoldos, aki megállás nélkül nyomja a laza dumát. de tényleg csak ennyi? hát joe kelly szerint szerencsére nem. mert egyből itt a sorozata elején úgy gondolta, hogy mélyíteni is lehetne ezt a karaktert, kifordítani kicsit (nem úgy, ti beteg gondolkozásúak!) -minden szinten emberivé tenni. mert tök jó ez a gyógyulós képesség, de mi van akkor, ha megfosztjuk tőle? és tök jó ez a cinikus álarc, de lehet, hogy nem csak a csúnya arca van mögötte, hanem esetleg érzelmek is? miért úgy írom ezt az értékelőt, mintha két hetes pszichológus-képzésre jártam volna, ahol csak a kérdés-feltevésig jutottunk...? szóval tök tetszett, hogy lehullott kicsit az álca, hogy a szerelemtől és egyéb hormonoktól kicsit formásabbá tették a srácot. aztán jött a kötet második fele, ami elsőre megint egy agyatlan verekedésnek tűnt, de ismét csak több lett belőle, mert feltette azt a nagy kérdést, ami minden képregény-szakértőt foglalkoztat már az elejétől kezdve: kicsoda deadpool? hős vagy antihős? és szerencsére nem adta meg a helyes választ, inkább csak tologat minket is és ’pool-t is az egyik oldalra. ami viszont a másik oldalt erősíteni (a.k.a. deadpool nem ’jófiú’), az az a kontraszt, amit a közös füzetükben daredevil képvisel -merthogy a jófiúk, az igazi nagybetűs hősök nem szoktak ölni, míg a nagypofájú zsoldosnál ez a mindennapi rutin része. ($10.31.)