(2010) (írta: George RR Martin, Daniel Abraham; rajzolta: Rafa Lopez)

először fordult elő olyan, hogy a képregény-változat mellett döntöttem a regény helyett -látva a mostani bele-buzulásomat a comic-okba és remélve, hogy valami pluszt fognak adni a képek, de lehet, hogy máskor nem lépek erre a gyors-lefolyású útra. mert azért hiányzott a stílus belőle, ami tudom, hogy martin bácsinál megvan, és így, csupán a sztorira lecsupaszítva nem jöhetett ki ez. pedig imádom a mississippi vidékét és a két-kéményes gőzösöket, de azért sokáig elpepecseltünk a bevezetéssel, mire meglódult volna a történet érdekes irányba (valahol a negyedik füzet végén). mert a lápvidék most már bizonyítottan vonzza a vérszívókat (lásd még lestat széria, true blood, the originals). igaz, ezek kicsit más fajta vámpírok (nyugi, nem csillognak), de kivételesen jót tett nekik, hogy az öreg szándékosan belekavart a mitológiájukba (külön faj, nem terjed harapással a kórság, csak a fény -meg a karó a szívbe- bántja őket). talán a vérvágyuk mellé én jobban meghagytam volna a szexuális feszültségüket is, de nem kell mindig kéjencnek lenni. a klasszikus kétpólusú történet működik, de sajnos az adaptáció rohan, nem igazán a képekkel akar mesélni, az emberi mozdulatok meg néha kifejezetten furára sikerültek. de azért némi hangulat átszivárgott a bayou-ból. ...bár szeretek kísérletezgetni, azért néha nem árt megmaradni az eredetinél... ($03.26.)

(2009) (írta: Jean Dufaux, rajzolta: Philippe Adamov)

én csak egy töris képregény akartam olvasni, de ezek az európaiak különös népek... és nem is volt egyértelmű az elejétől, hogy valami mást kapok. szép sorban jöttek az a-ha élmények, ’oké, van vonat, akkor mégsem a 18. század körül járunk’, ’hé, egy modern autó!’, ’kiborg? kicsit összezavarodtam...’. szóval a fene se’ gondolta az elején, hogy az összes fontos orosz/szovjet korszak egybecsúszik a múlttól a jövőig, és ez érdekes lesz, még ha az ember teljesen elveszik is a zavarosban. de nem is ez volt a fő érdekessége, hogy mondjuk a kozákok mögött felbukkant egy lenin-portré, hanem ahogy a két ellentétes vezető próbálta megszerezni az abszolút hatalmat -bármilyen eszközzel. meg persze a meztelenség... furcsa élmény volt mindenesetre, többet kéne utaznom európába... ($03.24.)

(2004-2011) (írta: Alejandro Jodorowsky, rajzolta: Milo Manara)

ilyenkor tavasszal még mindig kicsit jobban szúr a tüske, hogy a showtime elkaszálta a borgias-t. hogy enyhítsem az istentelen család iránti kielégítetlen vágyaimat, egy képregény felé fordultam. már régóta szemezek ezzel a művel, mert ismerem milo manara pucér testek iránti elkötelezettségét, és gondoltam, hogy nem jodorowsky szövegkönyvén fog elbukni az alkotás. és hát nem is tette, bár mint a legtöbb életrajzi történet, ez is csak felvillanásokat tudott mutatni a teljes életútból (ebből a szempontból egy sorozatba adaptálás mindig szerencsésebb, ugye...?). és az is meglepő volt, hogy meg sem próbálta a főszereplőket közelebb hozni hozzánk, végig önzőek, kicsinyesek, féltékenykedőek, fölényesek, és persze perverzek. nagyon perverzek. szerintem az egyik legnagyobb erény egy történelmi műben, amikor megpróbálja rekonstruálni a korabeli erkölcsöket, ami a mai ember számára riasztó lehet sok esetben, de mégis sokat emel a hitelességen. oké, itt az alkotók szándékos túlzásba estek, mert biztos, hogy az erkölcstelenséget magas szinten űzték a kora újkori rómában (szerencsés flótások), de hogy minden esetben orgia zajlott volna, amikor két embernél több összegyűlt egy helyen -azt azért kétlem... vagy hogy a nők sosem hordtak volna alsóneműt... de pont ezekkel a túlzásokkal működik a képregény, ez nem a képes biblia, maximum a sátán által dedikált kiadása... (sokat gondolkoztam rajta, hogy csak a gyönyörű és kívánatos test-ábrázolása miatt tetszik-e annyira manara rajzstílusa, de aztán ráeszméltem, hogy azért is, mert a gyermekkoromban belém égtek a larousse-enciklopédia rajzai, amihez szintén volt köze a mesternek. igaz, ott nem kanyaríthatott fanszőrt a puncik fölé...) ($03.21.)

(2010) (írta: Mike Mignola, Christopher Golden; rajzolta: Ben Stenbeck)

(nem ezt terveztem eredetileg, de mi lenne menőbb, mint ha dobnánk egy mignola-hármast...?) amióta felütötték a fejüket a csillogó vámpírok meg a szerelmes zombik, azóta könyörgök, hogy rakjuk már vissza őket a megfelelő polcra, legyenek újra a bestiárium részei, a rusnya gonoszok díszpéldányai. azt már tudjuk, hogy nem sok író ért jobban a természetfeletti lényekhez, mint mike mignola, most az volt a kérdés, hogy mit ér el, ha kihagyja a paranormális kutató- és védelmi hivatal tagjait -és az ő cinikus humorukat. bár tudtam, hogy egy képes regénnyel kezdődött lord baltimore fikciós élete, azért bátran lapoztam fel a képregény-füzeteket annak kihagyásával. először kapkodtam csak a fejem, mert bedobtak a sűrűjébe, egy alternatív huszadik századba, ahol tombol a pestis, a zombik meg a vámpírok (nem csillognak, ellenben félelmetesek és visszataszítóak, köszönöm). de aztán megoldották, hogy a pofás felvezetés után hősünk elmesélhesse a szomorú életútját, így minden a helyére kattant, jöhetett a nyomasztás és az abárolás. a végén kicsit elszontyolonodtam, mert még csak épphogy belemártottuk a csőrünket ebbe az ízletes horror-világba, az igazi zúzás érezhetően ezután jön majd. (mr.mignola ismét átadta a ceruzát és a tust másnak, igaz, a minimál hátterekhez úgy tűnik, mindig ragaszkodik. de hatásosak voltak a rajzok így is, azt az egyet furcsáltam, hogy néha tök kidolgozottak voltak az arcok, máskor meg teljesen elnagyoltak.) ($03.19.)

(2003) (írta és rajzolta: Mike Mignola)

a magyar könyvkiadás egyik szégyenfoltja a félbemaradt hellboy sorozat... és nem is tudja az ember, hogy ilyenkor kit átkozzon el, hogy a hét pokol kénköves forróságában égjen az örökkévalóságig, a kiadót, aki nem tűrte tovább a veszteségeket, vagy az olvasókat, akik nem voltak képesek rátalálni az igazgyöngyre. azt elismerem, hogy nem való mindenki kezébe mingola bácsi szálkás stilizált minimalizmusa, de a történetek annyira jók, hogy nem hiszem el, hogy ne lehetett volna sikeresebb, ha mélyebben gyökeredzik nálunk a képregény-kultúra. de szerencsére vannak olyan jótét lelkek, akik legalább digitálisan mennek tovább a kitaposott ösvényen -azok számára, akik megszokták a magyar nyelvű hellboy egysorosokat. mert kedvenc pirosunk ebben a kötetben sem változott gyökeresen, minden gusztustalan ellenfelet, sőt még a híres végzetét is rezignáltan veszi tudomásul. ez utóbbi sajnos nem lehetett nagy releváció a korábbi utalások és a filmek tükrében, de azért jó volt szembesülni újra azzal a tudattal, hogy mekkora felelősség is nyugszik abban az ormótlan kő-kézben, és milyen jó helyen is van a világ biztonsága. de nem csak a fő-sztori volt az érdekes, hanem az előtte lévő szösszenetek is. szeretem, ahogy a különböző mitológiák és mesei elemek, a világ folklór-készlete belekeveredik a képregénybe, és mindegyik jól áll neki. egyébként is, nem mindegy milyen kultúrkörből érkező döggel bunyózik egy jót a nagy piros...? (az is tetszik, hogy minden szétszórt morzsát megmentenek nekünk a gyűjteményes kötetekben.) ($03.19.)

(2000-2001) (írta: Mike Mignola, Richard Pace; rajzolta: Troy Nixey)

baj-e az, ha vannak előadók, akik csak egyféle témában tudnak kiteljesedni? ha működik a markáns kézjegy, akkor miért ne? szerintem mike mignola bármihez nyúl, abból biztos, hogy csak csápos lényt tud kirakni, így van bekötve szegény, és mi pont így kedveljük (még akkor is, ha tisztában vagyunk a lovecraft-i ihletettség nyilvánvalóságával). és ha azt gondolnád, hogy batman-hez nem illenek ezek a túlvilági nyálkás gusztustalanságok, akkor tévedsz, igaz, az sem ártott, hogy a húszas évekre lett áttranszformálva a környezet. ez abból a szempontból is jó, hogy szabadon kezelhetett minden kötelező gotham-i kelléket, ki lehetett szakítani a hagyomány gyökereit úgy, hogy azért ápolgatva voltak serényen. nagyon tetszett, ahogy az összes ismert karakter kapott egy mignolá-s gellert, misztikusságot, természetfelettiséget (harvey dent átalakulása talán a legjobb példa erre, de lehetne sorolni a ghul-családot, a gyilkos krok-ot, az igazi orákulumot, vagy poison ivy-t is). és ezt a fájdalmas transzformációt nem úszhatta meg hősünk sem, ami nagy írói bátorságra vall. az egyszerűnek látszó kalandtörténet igazi epikus ponyva-fináléba torkollott, megadva a végső döfést a realizmus gyenge szívének. (kicsit fura volt, hogy a nagyon mignolá-s történethez nem jöttek a nagyon mignolá-s rajzok, de ezek a klasszikusabb, kerekebb ábrázolások is szépek voltak.) ($03.18.)

(2003) (írta: Mark Millar; rajzolta: Dave Johnson, Kilian Plunkett)

egy olyan idegennek, mint superman, minden ember egyforma, és mindig is az volt a célja, hogy ezek az emberek békében éljenek a földön -hát csoda, hogy kommunista lett a kiscserkészből...? az ember meghall egy eredeti ötletet, amivel kiforgatják az ezerszer megrágott sztorit, és már előre imádja. pedig ezerszer el lehet rontani egy kitűnő variációt is, de hála marx-nak és lenin szellemének, mark millar nem esik ebbe a hibába. mert ugyanezzel az ötletességgel végig tudja vinni az egész koncepcióját. és nem csak arról van szó, hogy a legamerikaibb ikonra sarlót és kalapácsot rak, hanem az általa képviselt eszmével is eljátszik. mert az acélember jelleme nem változik attól, hogy kansas-i farm helyett egy ukrán kolhozban nő fel (ebből szerettem volna többet is kapni), vagy hogy hűen magáévá teszi a kommunizmus alapgondolatait. mert persze ő lesz az első, aki a gyakorlatba is át tudja ültetni az utópisztikus elképzeléseket -igaz, hogy a személyi kultusz nála is kötelező kellék, valamint az eszmével egyet nem értők agyi beavatkozáson esnek át. hogy mi? superman nem makulátlan? végre! nincsenek elmismásolva a megvalósuló kommunizmus problémái, de nincsenek is gonosz vörös démonnak beállítva a szovjetek, és ez üdítő. ahogy az ellenpont sem egy végletekig gonosz és önérdek-vezérelt luthor, hanem egy különc zseni, aki a saját agyának szórakoztatása mellett az emberiség sorsáért is aggódik. de a többi vendég is ügyesen van kiforgatva (batmanovics, hehe!), nem beszélve a történelmi anomáliákról. végig gördülékeny és nagyszerű olvasmány, annak ellenére, hogy komoly tanulságok vannak a mélyben, amiket superman és az emberiség is évtizedek/évszázadok alatt tanul meg -mindegy milyen eszme-rendszerben gondolkozunk, a lényeg, hogy össze kell fognunk, és nekünk kell felvirágoztatni ezt a bolygót. eszesen és egyenlően. ($03.17.)

(2003-2004) (írta: Neil Gaiman, rajzolta: Andy Kubert)

az ismert dolgok kiforgatásánál a legfontosabb kérdés, hogy van-e az ötletes csavarokon és karakter-utalásokon túl bármi, amit még élvezni lehet. mert oké, hogy egy váratlan környezetbe pottyannak a legismertebb marvel-hősök, és sokáig lehet találgatni, hogy a felbukkanó új arcok kik is az ismert univerzumban, de egy idő után az ember elkezd többre vágyni. történetre. és hát pont neil gaiman lenne az, aki ne tudna kitalálni egy történetet egy ilyen alap-felütéshez? oké, kicsit keresgélnie kell, de aztán szépen összeáll minden szál. de ami még fontosabb, hogy hozza a kora-újkori hangulatot (főleg az elején), ideális történelmi korszak az inkvizícióval, hogy a kirekesztésről meséljen. (és van még egy klasszikus gaiman-i téma is, ’az angol, aki átutazik a nagy óceánon túlra, hogy új otthonra leljen’.) (bírom, amikor nyitott szemmel kell nézni egy képregény, például láttátok matt murdock hajában a kis szarvacskákat...?) ($03.16.)