(2002-2003) (írta: Alan Moore, rajzolta: Kevin O'Neill)

nem csak az észvesztő kalandokat és az izgalmas rejtélyeket szerette a kor embere, de igényelte a borzongást is, a félelmet az ismeretlentől, a távoli világoktól, viszolygott a furcsa deformáltságtól. így természetes, hogy ezek is bekerültek az alan moore-féle nagy főhajtás turmixába. nekem először mégis kicsit kivetette magából a scifis keretet -bár értem, hogy miért akart tisztelegni edgar rice burroughs szelleme előtt is. aztán kellett még egy füzet, amíg hőseink belelendültek, de onnan már nem volt megállás. bár most csapat-összerakás helyett csapat-szétszedés volt, de aztán a külön-utaknak meg lett a haszna, amikor a szeretkezést és london égését összevegyítette. apropó, szex, ilyen szempontból erkölcstelenebb lett ez a kötet, főleg, ha azt nézzük, hogy mit művelt mr.hyde a múzeumban (abszolút csúcs-jelenet), főleg mert az ember fejében játszódik le a szörnyűség nagy része a láthatatlanság miatt. és apropó újra, mert kifejezetten jót tett a hangulatnak, hogy a nyámnyila jekyll alig lépett színre, csak a nagy dumákat és pofonokat eregető alteregója. ötletes anti-klisés fordulat, hogy a nagy győzelemben a melákon kívül nem sok szerepe volt a főhősöknek, de legalább csavartak egyet a wells-féle náthás sztorin... (btw, wells így talán a legtöbbet idecitált szerző lett, láthatatlan emberestül, tripodustúl, dr.moreaustól.) ($03.14.)

(1999-2000) (írta: Alan Moore, rajzolta: Kevin O'Neill)

egy úriember nem dühöng, de azért egy kis bosszankodást megengedhet magának, ha arra gondol, hogy mit művelt hollywood ezzel a nagyszerű alapanyaggal. főleg úgy, hogy olvasás közben érzi, hogy mennyire film-szerű az egész, adta volna magát, hogy valami olyat kapjunk, ami igazán nagyot szól a vásznon. oké, kijött belőlem mr.hyde az elején, inkább nézzük magát a forrás-művet. mindig is tetszett az alapötlet, hogy ismert irodalmi alakokból szuperhős-csapatot lehet faragni, de most így elnézve a képregény rusztikus lapjait, ennél még nagyobb a gesamkunst, a gonosz is ismert név, de még a háttérben is ott vannak a viktoriánus kor ismert kitalált arcai. a történetvezetése a klasszikus formulát követi, csapat-építés, első kalandok, a nagy csavar az ellenféllel, majd a látványos leszámolás -némi kiskapuval a folytatásra. de mindent áthat ez a klasszikusság, a panel-kezeléséről is gyerekkorom jutott eszembe, amikor digedag-ékat faltam hasonfekve az ágyamon. akkor is kalandokra vágytam, és most sem vetem meg, ha elvisznek egy ilyen fantasztikus kalandra egy alternatív múltba. ha verne ma élne, biztos, hogy ilyen képregényeket írna zsákszámra. ($03.13.)

(Powers vol.1 #31-37) (2003-2004) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

kellett egy pár füzet, mire felfogtam, hogyan is akarja kerekre zárni bendis bácsi az első szezont. mert elsőre azt gondoltam, hogy újjászületés lesz a dologban, hogy csak arról van szó, hogy minden korban akadtak különlegesek, akik kitűntek a többiek közül. a következő gondolatom az volt, hogy stílus-gyakorlatokkal szerette volna zárni a show-t, egy kis conan-utánérzéssel, némi wuxia repkedéssel (tényleg! most már értek minden bambusz-nádon verekedést...). aztán szépen összeállt a kép, ahogy haladtunk tovább a szuperhősök hajnalán át (ismerős volt a felemelt autó...?) a szélesvásznú csapatban-harcolásig: az egyik legősibb toposzt élvezhettük itt füzeteken és évezredeken át: a jó és a rossz örök harcát. a célegyenesre fordulva aztán magyarázatott kaptunk sok kérdésre, ami már az elejétől ott volt az árnyékban, és jöhetett a végső küzdelem. aztán a csönd... (egy pár szót írnék itt a vol.1 végén magáról a sorozatról is: három okból kezdtem bele -1. mert most indul a tévé-változat, és szerettem volna, ha végre van egy képregény-feldolgozás, amit a megnézés előtt olvasok; 2. mert akartam hagyni egy kis időt a honosítóknak, mielőtt belekezdenék a következő nagy dc-s rohamomba; 3. mert kurva jókat hallottam róla. és ez volt másfél hete és 37 füzettel ezelőtt... baromira etette magát, annak ellenére, hogy sokszor átlógtak a hagyományos füzet-méreten a számok, plusz a rengeteg duma is lassította a tempót. de muszáj volt sok mindent félretennem, és erre koncentrálnom, mert baromira élveztem az egészet. végre egy történet, ami okos, ötletes, csavaros, felnőttes, és néha oda-odacsap az állkapcsodra. egy dolog nem fog csak hiányozni az elmúlt napokból: hogy mindig forgatni kellett a tabletet a kurva dupla-oldalak miatt...) ($03.12.)

(Powers vol.1 #25-30) (2002-2003) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Michael Avon Oeming)

imádom, amikor rétegelt valami. ez most arról jutott eszembe, hogy jókat mosolyogtam a rengeteg utaláson, amivel teliszórta mr.bendis ezt a hat füzetet (a nyilvánvaló justice league, superman, batman (és robin) alteregók mellett olyan enyhébb tisztelgések is megbújtak, mint a dr.manara, a szexuál-pszichológus...). nem ez az első történet, amiben egy szuperhős megkattanását láthatjuk (a leghamarabb a watchmen ugorhat be, bár az a kiöregedő és széthullott csapat miatt is beugrott már referenciaként), de hogy ez volt az egyik leghatásosabb interpretálása, az is kurvaisten. és nem csak arról van szó, hogy tényleg le tud forrázni, amikor nagyobb szintre emelik az alkotók a tömeg-gyilkolásokkal a sztorit, hanem ahogy a kis morzsákból összeáll az egész -és közben úgy véresen komoly, hogy azért nem felejt el kikacsintani (az a retró képregény-betét, hehe). és még azért sem kárhoztatom, hogy a végére most először jobban elemel a valóságtól, mert egy ilyen ésszerűségen túli (anti)hőshöz illett egy ilyen befejezés. ($03.11.)

(Powers vol.1 #21-24) (2002) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

ha az természetes, hogy az emberek rajonganak az égen röpködő sztreccs-ruhásokért, akkor az is természetes, hogy vannak olyanok, akik ki nem állhatják őket. illetve ez nem is egy sima szeret/nemszeret probléma, mert az ilyenek hajlamosak leginkább arra, hogy megideologizálják a gyűlöletüket, hogy morálisan próbáljanak kapaszkodót találni a fejükben élő őrülethez. ismerős a valóságból is ez, nem? csak nálunk a repülő húzza a kondenz-csíkot, és nem egy szuperhős... és az a legrosszabb, amikor az ilyen elmélet-farigcsálók radikalizálódnak, majd a média hathatós segítségével a figyelem középpontjába kerülnek. bendis-ék most is bedobták a gyeplőt a lovak közé, élve elégés, robbanások, szétfröccsenő testrészek, körítve az eddigieknél is sűrűbb káromkodásokkal. (azt hittem, hogy az egész mini-sztori alatt hiányolnunk kell majd walker nyomozót, de ügyesen visszahozták két rész után.)($03.11.)

(Powers vol.1 #15-20) (2002) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Michael Avon Oeming)

ha vannak szuperemberek, akik népszerűek a hétköznapi embereknél, akkor ezekből a szuperemberekből szuper-sok pénzt is lehet csinálni -ilyen egyszerű a képlet... de nem csak arról van szó, hogy megcsinálták ezt a csapatot (akiknek a főhadiszállása gondolom nem véletlenül hajazott az f4 tornyára), hanem maga a mindenható kormány (vagy annak valamelyik végrehajtója) döntött úgy, hogy kell egy magukhoz idomított, és nagy hasznot hajtó csapat a portfóliójukba. és persze az állam a legkegyetlenebb, ha meg kell védenie a tulajdonát -és a titkait... ha valaki hiányolta eddig az akciót, az most kaphatott egy nagy adagot, persze azért most is megtartottuk a földhöz-ragadt nézőpontot (kicsit engem a tavalyi godzilla filmre emlékeztetett ez a megoldás, hogy a nagy szuperhős csatát csak autó-szélvédőn meg kamera-felvételeken át látjuk). és hát a nagy csaták után szokott jönni a nagy dráma. tetszett az a megoldás, hogy az eddig sokat szidott médiát használta fel hősünk, hogy tegyen valami elkeseredett lépést az igazságért. de az is bátor húzás volt, hogy ezzel most borítottuk a statusquo-t. de nem is lehet minden részt arra építeni, hogy hulla van meg nyomozás, ez nem egy generikus network-tv-s sorozat... (sőt, a korhatárba is egyre nehezebben férne be, nem elég, hogy káromkodnak, mint egy kocsis, felbukkan némi erotika is, de most már a véres/beles gusztustalanság is ott a képeken.) ($03.10.)