(1988) (írta: James Ellroy)

azt hittem, hogy a második regényre sikerül feltörnöm ellroy-t, átlátni a mechanizmusain, de ő tört meg engem -miután feltörölte velem a padlót és beleélvezett a számba. kétszer... most, amikor visszatettem a védőborítót a könyvre az olvasás után, most fedeztem fel a ’21 éven felülieknek’ logót rajta -és talán meg is állja a helyét ez a figyelmeztetés, és nem a borzalmak milyensége, hanem a mennyisége miatt. mert ennyire sűrű mocskot nem nagyon préseltek még bele hatszáz oldalba, úgy gondolom. már a nyelvezete elriaszthat sokakat, pedig a masszív buzizás és komcsizás nem öncélú, hanem belesimul az ötvenes évek kor-hangulatába. oda, ahol nagyítóval sem találnál egyetlen tisztességes embert sem, csak egy rakás érdekvezérelt lényt, akik próbálnak úszni a szaros áradatban, de nincs esélyük a túlélésre. és ez azért is elborzasztóbb, mint egy fantázia szülte rém-regény, mert jócskán van valóság-alapja az egésznek, ha más nem, már mickey cohen és howard hughes felbukkanása ezt az érzetet kelti az emberben. ...egyébként az elején azt hittem, hogy ellroy csak szórakozik velem, hogy ismét egy megcsonkított hullával kezdi a sztorit, aztán egy fél órával később már meg voltam véve, hogy behozta a korszak emblematikus kommunista üldözését. aztán organikusan elkezdett fejlődni az egész, a nyomozás nem csak egy gimmick volt, hanem szerves részét kezdte képezni a történetnek, a komcsi-ellenesekről meg az első pillanattól kezdve tudni lehetett, hogy nem hazafiak, hanem törtető szemétládák. igen, a főszereplőink is. ritkán van olyan, hogy az ember azonosulni tud olyanokkal, akik pépesre verik egy nő arcát, akiknél bármilyen módszer megengedett, hogy információhoz jussanak, akik önmagukat is becsapva próbálják elnyomni az ösztöneiket. pedig itt ez a helyzet, követjük ezeket a nyomorultakat, alámerülünk velük a legsötétebb vermekbe, kikerekedett szemmel hallgatjuk velük együtt az elképzelhetetlen szörnyűségeket, és feszülten várjuk, hogy mi várhat még rájuk a sarkon túl, faljuk a sorokat, alapozunk, lapozunk, egyre inkább lemondva a reményről. (meglepődtem, hogy ellroy bácsi lemondott a narrációs noir-védjegyről, de így is jól működött, ahogy a három karakter szemszögéből láttuk a dolgokat. úgyis mesterien fűződött össze a három szál.) ($09.13.)