(Ultimate Spider-Man vol.1 #14-21) (2001-2002, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Mark Bagley)

brian michael bendis úgy döntött, hogy eleget alapozott már, most már ideje bedobni a lovak közé a gyeplőt... de tényleg jó sűrű volt ez a nyolc füzet, nem volt elég egy ellenfél, nem volt elég egy csaj peter mellé, nem volt elég a szokásos szuperhősös kételyek, kellett még extra mondanivaló a képek alá (egy erőteljes média-kritikával dolgozva meg a b-sztorit)... és ne feledjük azt sem, hogy minden-mindennel összefügg, a hammer tech-nél gyártják az ismert gonoszokat, és a shield is erőteljesen kavar a háttérben (btw shield, sharon carter miért váltott vörösre a szokásos szőkéről?)... de valahogy mégsem érzi túlzsúfoltnak az ember, mert működik a rengeteg elem, ami az üstben fortyog, oki doki kellően erős és dühös, kraven vele szemben viszont csak egy pojáca (még?); a kedves és jólfésült mary jane mellé jó ellenpont a vagányul lázadó gwen stacy, bár nem tudom, hogy hosszútávon örülnék-e egy háromszögnek köztük (de ne pánikoljak előre, inkább örüljek a most elcsattant csóknak, nem?)... a tónus sem változott különösebben, de ebben a könnyedebb hangnembe simán beleférnek az olyan cinkesebb megoldások is, mint a gatya-lehúzó győzelem... (néha nagyon ’00-ás tud lenni a sorozat, például a gwen által hordott nyaklánc-típusra simán emlékszem férfiként is a korszakból -és ne feledjük a britney spears típisú popkult utalásokat sem.) (##12.11.)

(Iron Man vol.4 #7-12) (2006, Marvel Comics) (írta: Daniel és Charles Knauf; rajzolta: Patrick Zicher) (magyarul: Kingpin, 2013)

abból az emberből, akinek a fejéből olyan furcsaság pattant ki korábban, mint a nagyszerű carnivale, nem gondolnám, hogy pont vasembert szeretne írni, de úgy látszik daniel knauf alkotói vágyaiban jól megfér egymás mellett ez a két dolog... bár azt nem mondanám, hogy túl sokat gondolt a karakterről, inkább a fiával szövetkezve összeraktak egy korrekt szövegkönyvet, amibe nem fért bele túl sok meglepetés (körülbelül az első oldalon lehet tudni, hogy mire megy ki majd a játék a későbbiekben), és még azt sem mondanám, hogy túlságosan eredetiek a kérdés-feltevéseik (rossz kezekbe kerülő fegyver; tony stark, mint fegyver; tudós-ember, aki nem gondolja végig a következményeket). de hé, legalább jó a tempója és látványosak az akciói (patrick zicher is egy korrekt átlagot hoz a rajzaival ezekhez) -nyílegyenes szuperhős-képregény, se több, se kevesebb... (nem éreztem sok értelmét annak, hogy megfosztották tony-t az emblematikus kinézetétől, és jól borotvált egyen-srácot csináltak belőle...) (arra mindenképp jó volt a kötet, hogy megágyazott tony lelkivilágának a polgárháború vélemény-különbségéhez.) (##12.10.)

(Runaways vol.2 #13-18) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian K. Vaughan, rajzolta: Adrian Alphone) (eng)

aki ismeri brian k. vaughan munkáit, azt tudja, hogy ha ő ráírja a borítóra, hogy valaki meg fog halni, akkor azt komolyan is gondolja... de azért a drámai finálé előtt még rengeteg minden történt -például rászántunk egy kis időt molly-ra, hogy ne mindig csak az jusson eszünkbe róla, hogy buta gyerek-vicceket süt el és folyton elalszik... aztán persze nem felejtkeztünk el a szösziről sem, nem az volt szerencsére megírva neki a csillagokban, hogy boldogan éljen egy távoli galaxisban, amíg meg nem hal... de hát egyébként is visszahúzta volna a szíve, a múlt emlékei, mert a múlt már csak olyan makacs dolog, hogy nem akar az enyészetté válni (uh, ma nagyon bennem van a flow, hogy profin kössem össze a különböző gondolataimat!)... szóval a múltból táplálkozva egy új ellen-csapat jött létre, akik magukkal hoztak egy igazi gonoszt is a múltból -szó szerint... de igazság szerint nem csak az ő tetteik rongálták a csapatot, hanem a túlfűtött hormonjaik is... nem nagyon örültem annak, hogy abból a múltkori ártatlan pusziból ekkora paláver lett, ugyanakkor nagyon szerettem azokat a csöndes perceket, amikor a srácok egészségesen lelkiztek egymással -hálóingben és pizsamában... a következő kötetre maradt a nagy kérdés, hogy ezt a nagy sokk-kal járó befejezést el lehet-e temetni a múltba -az biztos, hogy a hangulatot gyökeresen meg fogja változtatni. (##12.10.)

(Captain America vol.5 #15-21) (2006, Marvel Comics) (írta: Ed Brubaker, rajzolta: Mike Perkins, Steve Epting)

oh, ed brubaker mint egy okos történelem-tanár, mindig megfelelően nyúl a múltba, hogy onnan karaktereket húzzon elő, és leporolja őket a huszonegyedik század igényeinek megfelelően... és bele is fér az időbe, hogy mondjuk egy számot rászánjunk a koponya lányára, hogy mi újabb olvasók is megismerjük őt és a brutális múltját... de nekem a vendégszereplő angol hősök is újdonságot jelentettek, igaz, náluk kevesebb idő jutott a mélyítésre, inkább az akcióknál használta őket a szerző... mert hiába a nyomozós-kémes aspektusok erőteljes jelenléte, azért a pajzs-dobálások domináltak most, dehát hogyan máshogy lehetne szót érteni egy csapat horogkeresztes szuper-újnácival vagy egy házméretű gyilkos robottal... és jó is a tempója a kötetnek, amiben lopott pillanatok jutottak azért a sharon/steve kapcsolat-építésre is, és végre láthattuk azt is, hogy bucky visszatalál a hősök útjára... (hmmm, hogyan csempésszünk egy mai történetbe némi huszadik századi retrót? tegyünk spitfire-öket és egy hindenburg-ot az égre! vagy mondjuk adjunk a szőke verőlegényekre szvasztikás pólót...) (ehh, tudom hogy a kötethez tartozna még egy retró-szám is, ami a világháborús bucky-ra koncentrál, de annyira riasztó volt a rajza az első oldalon, hogy inkább passzoltam...) (##12.09.)

(New Avengers vol.1 #16-20) (2006, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis; rajzolta: Steven McNiven, Mike Deodato Jr) (magyarul: Kingpin, 2010)

végre brian michael bendis úgy döntött, hogy foglalkozik azzal a drámával, amit a house of m végén ejtett a marvel univerzumon -és okosan belátta, hogy egy csapatképregénynél nem feltétlenül szükséges a csendes lélek-boncolgatás, úgyhogy inkább egy zakatoló vonat sebességével csapott le ránk egy faltól-falig akció-történettel... csupán egy scifis felütés kellett ehhez, ami létrehoz egy olyan entitást, ami komolyan megizzasztja az angyalokat (és röhögve gázol át az olyan b-csapatokon, mint az alpha fight), úgyhogy érezni a tétet, van izgalom, és olyan fékevesztett a tempó, hogy az ember nem is akarja máshogy fogyasztani, csak együltő-helyében... örülök annak, hogy nem feledkezik meg a korábban létrehozott vagy a máshonnan kölcsönzött karakterekről sem, így ki tudja venni a részét a bunyóból daisy johnson vagy az őrszem is, viszont azt nem nagyon értem, hogy maria hill-t miért kell ilyen unszimpatikusra írni (oh, és hogy érezzük, hogy mennyire egységes a marvel univerzum: tony az előző pók-kötet végén kezdte összerakni peter-nek a vaspók-ruhát, itt meg már abban feszített hősünk végig, igaz, még nem használhatta ki a teljes potenciálját, mert eléggé kispadra lett ültetve... a nagy marveles időrendet viszont képtelenség értelmesen összerakni, itt is volt már utalás a civil war-ra, ami már itt van a kapuban, de még nem lépkedhettünk el odáig)... van az az aspektusa a képregény-olvasásnak, mint amire a nagyszabású nyári blockbuster is hivatottak: látványosak, izgalmasak, szórakoztatóak és maximális kikapcsolódást nyújtanak -ez a kötet ezeknek a megfelelő arányú kombinációja. (##12.09.)

(Daredevil vol.2 #76-81) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Brian Michael Bendis, rajzolta: Alex Maleev) (eng)

brian michael bendis érezhetően készült a búcsúra, és úgy építette fel az utolsó kötetét, hogy tényleg érezzük, hogy lezárja az eddigi run-ját -leginkább azzal, hogy visszahozott mindenkit, aki fontos volt korábban... ben ulrich-ra újra vetülhetett egy kis reflektor-fény, és nem csak azzal, hogy egy füzetben újra megkapta a narrátor-szerepet, de a sztori egészében is fontos szerepe lett... gonoszkodásra vissza kellett térnie a vezérnek, kellett még egy ásznak lennie a zsebében -és tetszett is, ahogy a drótokat rángatta a háttérből, igazán fisk-es megoldás volt. az viszont végtelen elégedettséggel tudott eltölteni, hogy a végén elvágták a drótjait, és bár diadalt aratott, a csatát elbukta... bár az utóbbi időben inkább a hiányával tüntetett, azért egy ilyen esemény közepén illett célpontnak is megfordulnia egy kört, méghozzá egy feszült élet-halál-harc erejéig... a leglátványosabban az ’all-star-ság’ a női karaktereknél volt tetten érhető, mert mindenki visszatért, aki fontos matt murdock életében (és épp életben van), milla az érzelmi gócpontot gyújtotta fel, elektra és az özvegy viszont inkább az akciókból vették ki a részüket... meglepő, hogy az fbi és főleg annak a vezetője ilyen negatív színben van ábrázolva végig, de végülis a noir hangulathoz passzol a bizalmatlanság a hatóságokban... egyetlen dologba tudnék talán belekötni -a feleslegesnek érződő álom-jelenetbe a bírósági tárgyaláson, mert túl egyértelmű volt, hogy nem igaz az a nagy menekülés, amire rászántunk jó pár oldalt... nem, mert bendis inkább egy lehetetlen szituációban adta át a stafétát, ami nem fair dolog egy író részéről, bár a búcsú-oldal szerint megbeszélte az utódjával, aki még örült is neki, hogy erről a mélypontról kezdhet építkezni. még akár tartanék is a folytatástól, ha nem az egyik kedvenc szerzőm, ed brubaker venné át a papírt meg a tollat. mondjuk az biztos, hogy alex maleev csodálatos rajzai hiányozni fognak... (##12.08.)

(Amazing Spider-Man vol.1 #515-528, Friendly Neighborhood Spider-Man vol.1 #1-4, Marvel Knights: Spider-Man vol.1 #19-22) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Peter David, Reginald Hudin, J. Michael Straczynski; rajzolta: Mike Deodato Jr, Mike Wieringo, Pat Lee) (magyarul: Kingpin, 2009/2010)

hmm, elég nehezen tudom megfogni ezt a kötetet (illetve mondjuk azt, hogy pókemberes eseményt, mert négy hónapon át zajlott le eredetileg, végigfutva az akkor aktuális pók-címeken), mert vannak benne olyan elemek, amik pont olyan hatást váltottak ki belőlem, amilyet az alkotók szerettek volna, máskor viszont túlment azon a határon, ami az én ízlésem szerint a comic-weird-ségnél meghúzható... persze ahogy arra számítani lehetett, folytattuk az előző kötetben megjelent betegség szálat, ami eléggé kiforgatta peter-t, olyan tettekre is sarkallva őt, amiket nem tesz meg, ha nincs tele a feje a halál gondolatával. ezt tetézték az írók egy bénácska új gonosszal, aki azért kellően fenyegetőnek tűnt a megfelelő pillanatokban (pl. uzsonnázás may nénivel) -de mindez csak terelés volt, időhúzás, míg jön a nagy attrakció... az első feltűnésekor nem zártam a szívembe morlun-t, mint ahogy az egész totem dolog sem talált be nálam, de most elérték az írók, hogy más szemmel nézzek rá -mostantól ő lesz az, aki agyonverte a közkedvelt pókembert... és tudtuk jól, hogy lesz visszaút peter-nek ebből a rémisztő állapotból, de mégis hatásos volt a fél szemmel, vértócsában fekvő hős képe... értem én, hogy egy hősnek illik fejlődnie, evolválódnia az évek során, de straczynski ehhez megint a legőrültebb ötletet kellett előhúznia a zsákból -igaz, jól beleilleszkedik ez a koncepció abba a képbe, amit eddig is épített, mert nála ugye nem csak egy random radioktív pók volt az, ami peter-t megcsípte, sokkal inkább egy bonyolultabb szimbiózisban gondolkozik... így el tudom fogadni az egész bebábozódos, újjászületős ötletet, de az én pók-kánonomból ezek a horrorba hajló elemek már túlságosan kilógnak a fantasztikum területére... (és ahogy hallom, a későbbi írók sem akartak semmit kezdeni ezzel az extrém ötlettel, ami így csak lóg egy pókhálón, nem szövődik bele a nagy szövetben...) (tizenkét füzetbe sok minden belefér, így kiemelnék még pár dolgot, ami feltapadt a jegyzet-füzetemre olvasás közben: may néni flashback-je az anyjára szép kiegészítés volt; a latvériai külön-kalandot nem tudom hova tenni, először azt hittem, hogy álom-jelenet, mert ilyen marhaságot nem gondolhat komolyan egy író, hogy peter-ék betörnek a doom-kastélyba úgy, hogy a két állandó női partnere régi vasember ruhákban feszít; mondjuk a bakancs-listás ötletet értékeltem, voltak szép pillanatai is; szerencsére mary jane tud kifejezetten tökös is lenni...) (a kiadás jellegéből adódóan a rajz minősége nagyon hullámzó lett, bár talán lehetett volna egységesebbre is fogni a külcsínt, nem ilyen szélsőségesen más alkotóknak adni a rajz-feladatokat...) (##12.08.)

(Black Widow 2 #1-6) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Richard K. Morgan, rajzolta: Sean Phillips)

hol is tartottunk múltkor? bosszúállás, halott ex-kémek, orosz szál? hát most megfejeltük ezt olyan napfényes helyekkel, mint miami és kuba -kár hogy a színező nem érezte át ezeknek vibe-ját, és jól megnyomta a fekete ceruzáját... egyébként is furán néznek ki sean philips minimál-rajzai, néha krétás elmosódottság lesz a végeredmény a lapokon... a fényesebb kinézett egyébként a sztorinak nem biztos, hogy jól állna, mert nyaking merülünk a drog-bizniszbe, a kormányzati suskusba és a dél-amerikai rabszolgahálózat borzalmaiba... úgyhogy natasha mosoly nélkül pofozza magát végig a táplálékláncon, hogy a múltkor megismert tinilányt kimentse a borzalmak alól... ezúttal vendégszereplőink is akadtak szép számmal, ezek között volt egy kisebb özvegy találkozó is, de matt murdock és nick fury is hajlandó volt kimozdulni a dögös vörös kedvéért az államokból... a képregényt jó tempóban el lehetett olvasni, de nem tudott úgy behúzni (sem a rajz, sem a sztori), hogy igazán élvezettel olvassam natasha hajszáját... (##12.07.)

(Runaways vol.2 #7-12) (2005-2006, Marvel Comics) (írta: Brian K. Vaughan; rajzolta: Takeshi Miyazawa, Adrian Alphone) (eng)

a szülők tettei ennyi idő után is komoly hatással vannak a gyerekekre és a csapatdinamikára... biztos kezdeni akar valamit azzal vaughan, hogy elszakította k-t a többiektől, de kicsit furcsán jött ki, hogy épp gyűrtük a lelkizést, amikor hopp, megérkezett egy nagyívű scifis háttér a sztoriba... pedig nagyon szeretem, ahogy bkv kezeli a magánéletet, nemhogy bosszantana, hogy tinik viaskodnak az érzelmeikkel, de még igénylem is! főleg úgy, hogy okosan kezeli a nemi identitás kérdését is. ha meg átcsúszna cikibe, akkor egy karakter kiszól neki, hogy’'nemár, a szerelmi háromszög tök béna’ (oh, igen, a meta-kiszólogatások jól mennek a szerzőnek, a múltkori lost-kacsintást elfelejtettem megemlíteni, a mostaniak közül meg persze pókember ’i am batman’ köszönése tetszett a legjobban)... a búcsúzkodás után rohantunk tovább, mert elég volt a pálmafás napsütésből, inkább egy hideg fehér hólepel alá merültünk... és hát a keleti-parti szuperhős tobzódás begyűrűzött ide is, a new avengers jórésze tiszteletét tette a kötetben (bár nem mindenki örülhetett ennek, elnézve azt, hogy rozsomák is mekkora pofont kapott út közben). de szerencsére azért nem került át rájuk a fókusz, a rejtélyt is az ifjak oldották meg (egyébként erősen emlékeztetett a sztori egy random heti-ügyes network nyomozós sorozat vonalvezetésére, az elkövetőt is az ott jellemző motivációk jellemezték)... tök jól működik, hogy nem akar akció-heavy lenni (bevállal egy antiklimatikus boss-fight-ot is), és olyan bája van, amihez nem sok széria érhet fel. (##12.06.)