(Black Panther vol.3 #26-35) (2001) (írta: Christopher Priest; rajzolta: Sal Velluto, Norm Breyfogle, Jim Calafiore) (eng)

bár t’challa maszkot hord az arcán, és gyakran csap össze erős ellenfelekkel, hogy védje az ártatlanokat, nem igazán szuperhős -mert t’challa elsősorban egy ország uralkodója. így előfordul olyan furcsaság is a mindennapjaiban, hogy nem bunyóval próbálja megoldani a világot fenyegető konfliktusokat, hanem tárgyalás útján... pedig a tárgyalópartnerei sem kispályások, országokat vezető hősök és gonoszok (namor, doom, magneto) -a tét viszont tényleg nagy, egy világméretű háború, mindez egy kislány életéért (bár tulajdonképpen a görögök is háborúztak már egy nő miatt)... a háttérből persze felsejlenek a klasszikus indokok, a hatalom és a bosszú, és olyanok mozgatják a szálakat, mint ulysess klaw. nekünk olvasóknak viszont nem kis erőfeszítésünkbe kerül kibogozni ezeket a szálakat... mert itt vagyok 35 füzet után, és christopher priest még mindig tud fejtörést okozni a nyakatekertségével, pedig most egy kicsit vissza is fogta mr.ross narrációit, de a kényszere megmaradt, hogy a sztorikba ki-be ugráljunk, hogy gyakran elfedje elsőre, hogy mit is kéne látnunk, hol is vagyunk éppen. de aztán az ember anyáz egyet, és rágja magát tovább egyre, és aztán elégedetten néz hátra, mert nem rossz, amit olvas, csak több odaadást igényel... és azért is megéri, mert közben az agy más területeit is megmozgatja -például lehet elmélkedni a hagyományoktól gúzsba kötött afrikán, ahol a törzsi berendezkedés miatt nem lehet túllépni a kötöttségeken, vagy az olyan szigorú intézményeken, mint a dora milaje, ahol alapfeltétel, hogy a kiválasztottak szeressék a királyt, de nem szerethetik túlságosan, mert abból is baj lesz (vagy ha olvasói szempontból: működő dráma). ms.queen-nél nem elég, hogy tizenévesen le kéne mondania a magánéletéről, csepegtetni kezdték a sötét múltját is -de ez majd csak a következő kötetben fog kiteljesedni... (a humor talán kicsit háttérbe szorult, kivéve akkor amikor ross ördögi formát öltött, és metróra szállt...) (#04.28.)

(írta: Mark Frost) (2016)

valamikor a kilencvenes évek derekán kaptam a földrajz szakos (és csillagász-szakkör-vezető) nagybátyámtól egy videokazettát, amire két film volt felmásolva: egy doksi az amazonas-ról (ami cuki módon azzal kezdődött, hogy a piranha-k megesznek egy vízidisznót), és a ’jövő emlékei’ című alkotást däniken-től -ez utóbbi arról szólt, hogy rengeteg bizonyíték van arra nézve, hogy más bolygókról érkezett lények látogatták meg a földet az emberiség kezdete óta számtalan alkalommal. gyerekként érdekelt a téma, ugyanakkor maga a film félelmet keltet bennem, főleg a zenéje miatt... és most ahogy mark frost mélyen elmerült ebben a kötetben az ufó-észlelésekbe, ugyanez a kényelmetlen érzés kerített hatalmába -lopva-lopva néztem ki az éjszakai égboltra lapozás közben... hogy hogyan jönnek az ufók a twin peaks című sorozathoz? úgy tűnik, hogy fontos szerepük van a nagy rejtélyek alakításában, hogy ez az északnyugati városka jelentős szerepet játszik velük kapcsolatban. mivel ennek a könyvnek az is a célja, hogy előkészítse a terepet a tévéképernyőre való dicső visszatérésnek, ezért egy kicsit aggódva szemléltem azt, hogy a földöntúli magyarázatok és elméletek ennyire eluralkodtak ezeken a szépen összeszerkesztett lapokon, mert nem biztos, hogy örülnék annak, ha a sok agyrobbantó misztikum el lenne annyival intézve, hogy ’áh, csak az ufók voltak’... no de egyből belecsaptam a közepébe, kanyarodjunk egy kicsit visszább, és nézzük meg, mi is ez a könyv. mert egy twin peaks rajongó azért veszi kézbe, mert ott virít nagy zöld betűkkel a sorozat címe a borítón, és mert maga az ős-atya, mark frost írta. aztán amikor már a kezében van, akkor elismerően bólint, mert nagyon impozáns a kiadvány, jó ránézni az eredeti dokumentumokat imitáló lapokra. mert bizony ez egy imitáció -és ha létezik ál-dokumentum-film, akkor miért ne lehetne ál-dokumentum-kötetet létrehozni... azok biztos csalódtak, akik arra számítottak, hogy az összes titokról lerántja majd a leplet, amik 25 éve foglalkoztatják a nézőket -azok viszont, akik rajongói a különféle összeesküvés-elméleteknek, most elégedetten nyalhatják meg a szájukat a villás nyelvükkel... mert itt van minden teória és rögeszme az elmúlt kétszáz évből, egymásnak adják a kilincset a szabadkőművesek, az illuminátusok, az ufók, a gyíkemberek, az indián legendák és a nagyon titkos kormányszervek. és közben úgy vannak beágyazva ezek a valós események és létező személyek hálójába, hogy egy a világban kevésbé jártas egyén elé simán le lehetne rakni történelem-könyvként is (kennedy és nixon mellett még l.ron hubbard is itt van, de miért ne lenne, hisz’ a szcientológia nem más, mint színtiszta scifi -egyébként egy utalás erejéig még donald trump is belefért)... és annyira sűrű ez a katyvasz, hogy az ember azért kezdi élvezni az olvasást, mert annyira túlzásba viszi a szerző... persze be kell, hogy valljam, hogy a legélvezetesebb számomra (és valószínűleg minden igazi rajongó számára) az a rész volt, amit tényleg a szeretett kisvárosunkban töltöttünk, amikor elértük azt az időszakot, hogy az általunk már ismert karakterekkel lehessünk egy kicsit, hogy bővítsük az ismereteinket az életük bizonyos aspektusairól. azt mondjuk megmosolyogtatónak tartom, hogy a könyv legfontosabb szereplője egy olyan karakter lett, aki alig szerepelt a show-ban, és akkor is csak humorforrásként szolgált. de ez is csak erősíti azt az érzetet, hogy a kisvárosi felszín alatt mindig rengeteg titok lapul... (és abból látszik, hogy én a twinpeaks-et a sokféle hatása összességéért szeretem, hogy kifejezetten örültem a város szerelmi életét taglaló részeknek, és annak is örültem, hogy mélyebbek lettek az ismereteink josie-ról.) bár néhány stílus-játékkal nem voltam elégedett (sólyom keménykedése például nevetséges volt), de meglepően gyorsan tudtam haladni az olvasással, pedig féltem, hogy meg fogja feküdni a gyomromat ez az alter-történelem... (#04.27.)

(sorozat-értékelés itt!)