(Deadpool vol.1 #46-56) (2000-2001) (írta: Jimmy Palmiotti, Buddy Scalera; rajzolta: Paul Chadwick, Michael Lopez, Darick Robertson, Anthony Williams, Georges Jeanty, Karl Kerschl) (eng)

a deadpool képregények lényege, hogy hősünk rengeteg hülyeséget beszél, szürreális kalandokat él át, miközben meta módon kikacsint ránk, nem? hát van olyan író, aki kicsit másképp látja ezt, és nem akar (vagy nem tud) feltétlenül olyan harsány lenni, mint az elődei, és inkább hagyományosabb történetekbe ágyazza a nagyszájú zsoldost -sőt, még azt a nagy száját is visszafogja egy kicsit (ez még oké is lenne, de vannak pillanatok, amikor ’pool az ártatlanokért aggódik vagy a világ sorsán kesereg -szóval lehet módosítgatni egy karakteren, de ez már azért élesebb kanyar...). leginkább olyan érzése van az olvasónak, hogy jimmy palmioti inkább megtorlót szeretett volna írni, de csak deadpool maradt neki -mert az elején a gengszter-közeg kiiktatása tipikusan frank castle meló, és aztán a végén fel is bukkan a koponyás pólós egy kis haddelhaddra (hogy szó szerint folytassa a saját sorozatában megkezdett szálat)... a kettő között meg olyan körítést kap a sztori, mintha dp porno-landbe került volna (uh, ezt meg kell most gyorsan tisztáznom kell: dp, mint deadpool, és nem double penetration!) -azaz folyamatosan kívánatos nőkbe botlik hősünk, akik mind őt akarják, szexuálisan. persze később kiderül a csavar ezzel kapcsolatban, de akkor is azt érzi az ember, hogy erősen nő-központú volt ez a kötet -még a gyilkosok is szöszi tinilányok voltak... bár másabb volt ez most, mint korábban, azért mindig szórakoztató wade wilson társaságában tölteni az időt -és azt sem bántam, hogy most nem kellett ötször annyi időt rászánni egy-egy füzetére a mérhetetlen mennyiségű duma miatt... (#04.14.)