(2014) (írta: James Luceno) (magyarul: Szukits, 2016) (14BBY)

mit tudtunk meg tarkin nagymoff-ról a ’new hope’-ból? hogy egy kegyetlenül hideg ember, aki egyetlen arcizom-rándulás nélkül el tud rendelni népirtásokat -kicsit kevés ez egy jellemrajzhoz (ezt leszámítva én csak a ’lost star’ című kötet vendégszereplőjeként találkoztam vele, meg halványan dereng, hogy benne volt valamelyik rajzfilm-sorozatban is -hmmm, csak megnyitottam a wookiepedia-t, hét epizód clone wars van a neve mellett plusz három rebels rész, azt hiszem el kell kezdenem cavinton-t szedni...). ezért jó választás ő egy regény főszereplőjének, mert hiába emblematikus alakja az univerzumnak, nem tudunk róla eleget -azügyben inkább merülhettek fel kételyek, hogy egy ilyen hideg figura, egy pedáns, kimért, már-már robotszerű ember elég érdekes (hovatovább szerethető) lesz-e. és james luceno-nak le kellett ásnia a karakter mélyéig, hogy teljes képet tudjon nekünk adni főhőséről, hogy a végére határozott igennel tudjunk felelni a kérdésre: wilhuff tarkin igenis egy érdekes személyiség... ügyesnek éreztem a leásásért tett erőfeszítéseit, hogy úgy nyúlt vissza a tarkin családfán, és úgy tekintettünk vissza az ifjúkori megpróbáltatásokig, hogy nem éreztük azt, hogy a flashback-ek megakasztják a jelenben történő eseményeket, ráadásul sikerült olyan múltbéli tetteket felvillantani, amik nemcsak hősünk jellemét formálták, hanem kihatottak a jelenre is (és szépen végig volt vezetve a vadász-analógia is, ami tarkin gondolkozásának a sarokköve)... volt még egy aspektus, ami a főszereplő személyéből fakadt: oldalt kellett váltanunk, és meg kellett próbálni a birodalomnak szurkolni... mert talán akkor tudod élvezni igazán a könyvet, ha annak örülsz, hogy a birodalmiak kézre kerítik az ellenük szegülőket, és megtorolják azt, hogy próbáltak léket ütni a formálódó birodalom renoméján... szívesen olvasok egy diktatórikus államforma hátteréről, és itt egész mélyen belementünk a mindennapi működésbe, láthattuk a császári főtanácsot, ott ólálkodtak a sarokban a titkosszolgálatok, át lehetett érezni, hogy mennyi erőfeszítés kell a flotta megfelelő elhelyezéséhez, vagy az építkezésekhez. mert ne felejtsük el, hogy még csak őt éve dőlt meg a köztársaság, még mindenki magán viseli a háború nyomait, még akad a galaxisban rengeteg olyan eldugott zug, ahol nem úr az új rezsim, ahol még szeparatisták bujkálnak, ahol nagyobb ellenállásba ütközik az erőltetett pacifikáció. és tetszett az, hogy a lázadók-előtti-lázadóinkat is ezekhez a dolgokhoz hozzá tudták kötni, nekik is sok szenvedést okozott a háború és a császár felemelkedése -ráadásul személyes konfliktusuk is volt már tarkin-nal... mert bizony azt mondtam az elején, hogy egy hideg főszereplőt kéne megszeretnünk, de azt nem tettem hozzá, hogy egy olyan embert, aki már a halálcsillag parancsnoksága előtt is keménykezű tömeggyilkos volt, aki már korábban is csak az erős kéz politikáját ismerte -így nem csoda, hogy ellenségekre tett szert az évek során... (ami nekem kicsit fura volt vele kapcsolatban, hogy akció közben is láthattuk őt a könyv második felében, mert az én fejemben ő mindig egy nagy csillaghajó vezérlő-termében állva élt csupán.) (azért siettem a könyv olvasásával, mert reméltem, hogy a rogue one című új film előtt tanulhatok valamit a halálcsillag építéséről, de azért nem bánom, hogy a kötet csak érintőlegesen foglalkozott a nagyon titkos művelettel, és inkább a karakter-építésre helyezte a hangsúlyt.) (érdekes kontraszt volt a sith nagyurak után ez a regény, mert az egy akció-dús érzelmekre építő mű, ez viszont kifejezetten agyas és infó-heavy, így egy kicsit nehezebben rágja át magát rajta az ember -de nem bánja, mert érzi, hogy megéri.) ($$12.11.)

(Poe Dameron #1-6) (2016) (írta: Charles Soule, rajzolta: Phil Noto)

üdítő végre egy viszonylag ismeretlen korszakból olvasni egy star wars történetet, olyan karakterekkel, akiket még nem használtak túl az elmúlt években. nem is tudtam, hogy milyen kalandra számíthatok poe dameron (és bb8) főszereplésével, és örülök, hogy sikerült egy olyan vezérfonalat találni, amire jól felfűzhető az összes küldetése, és ez jól illeszkedik a hetedik filmhez is -ugyanis az ellenállás legjobb pilótája azt kapja feladatául, hogy keresse meg azt az öreg vándort, akit végül majd a jakku-n talál meg a film nyitójelenetében. de nagy a galaxis és sok kitérőt kell még tenni addig... nagyon tévésorozatosan kezdődött a kötetben található két kaland, meglepő akcióval az elején, majd visszaflesselve az események elé, hogy magyarázatokat kapjunk -de egyébként is kellően filmszerűek a rajzok, nagyon szépen vannak plánozva a képkockák, storyboard-szerűek a lapok... nagyon mélyen járunk a scifi birodalmában, van itt furcsa szekta egy nagy kék tojással, van godzilla-szerű óriás-szörny harc, van bolygóméretű börtön is, ahol a gravitáció a legerősebb börtönőr -és persze vannak űrhajós jelenetek is szép számmal, ha már pilóták a sorozat főszereplői... de örültem, hogy jutott idő a csendesebb pillanatokra is, barátságok és szerelmek építésére is. no meg a fő-gonoszra, mert poe máris kapott egy nemezist, egy simlis első rend-béli hírszerző személyében. (btw, érdekes a korszak fennálló viszonya, még nem tört ki a háború az első renddel, de ott van a levegőben, hogy bármikor forróvá válhat a konfliktus.) (hmmm, hogy került tarkin kormányzó hajója egy első rend-béli karakterhez? ebben az a vicces, hogy most olvasom a tarkin című könyvet, ahol a carrion spike egy vadiúj hajó...) ($$12.10.)

(Star Wars #20-25) (2016) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Jorge Molina, Mike Mayhew)

jason aaron továbbra is tesztel minket, hogy melyik őrült ötleténél mondjuk azt, hogy ’na ezt már neee...’ -de ügyesen egyensúlyoz, még azt talán pont el tudjuk fogadni, hogy hőseink ellopnak egy csillagrombolót... de frankón, és egy páran el is vezetgetik egy új küldetés felé -mármint megpróbálják működésre bírni (mert azért a lopás alatt eléggé sikerült leamortizálni), és közben még jut idő arra is, hogy egymással élcelődjenek és civódjanak (de mint a gyerekek -oké, a leia/han kémia működik, de most komolyan versenyt futnak a hajóban, mint két éretlen alsótagozatos...?). aztán persze megérkezik a birodalom is, mert azért csak piszkálja őket, hogy lába kélt egy hajójuknak... egy egész füzetet rászántunk a sztori fő-ellenségére, hogy másik szemszögből is megnézzük a lázadást -és egész újszerűnek hatott, hogy végre egy olyan rohamosztagos is megismerhettünk, akinél szorult némi intelligencia és taktika is a vödörfejébe. az már egy másik téma, hogy aztán ezt az eszességet keménykedéssel meg fénykard-lóbálással fedték el később... no, a sztori elszálltsága még renden lenne annyira, hogy ne húzzam a számat olvasás közben, de az új rajzoló stílusára már nem nagyon találok mentséget -és az egy dolog, hogy a rajzfilm-szerű arcok nem jönnek be, mert ez egyéni preferencia kérdése, de egy starwars képregénynél nehezen megbocsátható, hogy nem működnek az űrcsaták paneljei, nincs bennük semmi dinamika és ’hűha!’-faktor... (az obi-wan-szám viszont most is gyönyörűen nézett ki, és a szokásos hangulatot is hozta. érdekes látni, hogy miként kopik meg egy jedi a sivatag homokjától koptatott évek alatt. azt meg pontosan tudtam, hogy mi fog történni a fekete bundás vukival, mikor láttam, hogy itt még nincs meg a sebhelye...) ($$12.08.)

(Darth Vader #20-25) (2016) (írta: Kieron Gillen; rajzolta: Salvador Larroca, Max Fiumara)

tiszteletreméltó, amikor egy író érzi azt, hogy mennyi történetet akart elmesélni, és maga dönt úgy, hogy lezár egy hosszú kifutású sorozatot. ez persze a finálénak is jót tud tenni, mert így el tud varrni minden szálat, amit szeretne, és hát tényleges finálé-érzetet kap az olvasó. persze könnyű dolga van egy írónak, ha vader a főszereplője, mert ő elég határozottan tudja véglegesre nyesni a szálakat -és a sötét lovagnál most fogyott el a kegyelem, úgyhogy nem kíméli az ellenségeit és a mellékszereplőket sem... szerencsére nem arról van szó, hogy csak kétszer suhint a fénykardjával, és mindenki holtan hever a lábainál, hanem azért meg kell küzdenie minden egyes alkalommal. ezek között volt (a most már szokásosnak mondható) vagánykodás is (kardpárbaj az űrhajó külső felszínén), de ami igazán érdekes volt, az az, hogy kihasználta kieron gillen a tényt, hogy vader egy mechanikus testbe zárt ember -egész pontosan anakin skywalker... megkapó volt látni a flashback-szerű látomásokat, főleg mert számomra ez az összekötő kapocs mindig is bántóan hiányzott a két filmes trilógia között (azaz hogy miért nem került szóba sohasem az eredeti trilógiában padmé). itt most a nagyúr leszámolhatott az összes kételyével és lelki sebével, így még kegyetlenebbé válhatott a belső utazás után. ennek az árát többek között aphra doki itta meg, akitől egy hatásos jelenetben búcsúztunk. illetve... oké, tudtuk előre, hogy jövőre saját képregény-sorozatot kap a hölgy, de az akár játszódhatott volna korábban is, de nem kell ilyen trükköket bevetniük a lucasfilm-nél, mert bevetettek egy másikat -egy végefőcím utáni jelenetben vezették fel az új produktumot, ami persze így elvette kicsit a korábbi drámai hangulatot, de mindenképp hatásos felütésre sikeredett... az előző kötetnél azzal zártam az írásom, hogy remélem, hogy kiderül, hogy miért tesztelte vader-t az uralkodó, és most azt mondhatom, hogy egy hatásos palpatine-monológtól nagyjából megkaptam azt, amit vártam, sőt, igazából sok dologgal kapcsolatban visszamenőlegesen is át kell értékelnem a gondolataimat, mert lett értelme annak, hogy a kezdetektől ott keringett vader körül ez a sok technológiailag módosított személy és lény (akiknél én azért többször ráncoltam a homlokom, mert valahogy nem éreztem őket vader mellé valónak). itt a végén rájöttem, hogy miért kellettek: hogy igazán aláhúzzák a sorozat egyik fő témáját, a technika harcát a misztikum ellen... ($$12.07.)

(Darth Vader #16-19) (2016) (írta: Kieron Gillen, rajzolta: Salvador Larroca)

engem a nagy kalandok mellett mindig is érdekeltek a háttérben zajló dolgok is -például hogy a birodalom honnan szerzi be azt a mérhetetlen sok nyersanyagot, amit felhasznál a mindennapjaiban. az ilyen háttér-információk feltárására valók a könyvek és a képregények, mert a filmekben csak megakasztanák a cselekményt. bár ha lennének a starwars univerzumában (igazi) tévé-sorozatok, oda elférnének az ilyen szálak egy filler-epizódba. de hé, ki mondta, hogy a képregény-sorozatokban nem lehetnek filler-történetek...? mert bizony most vader nem a lázadókkal foglalkozik, hanem megreguláz egy bolygót, ami a nyersanyagok szempontjából létfontosságú -csak az a baj, hogy ahol értékeket rejt a föld, ott létezik az a dúsgazdag arisztokrata réteg is, amelyet nem könnyű betörni a birodalom rabigájába... már a különszámban találkozhattunk ezzel a konfliktussal, de most kibővült a harc újabb négy füzetre. és még így is úgy éreztem, hogy csak végigszaladunk az eseményeken, olyan gyors volt a tempó. nincs idő megállni, így igazából nehéz maradandót alkotni, maximum csak néhány cool pillanat fog megmaradni az olvasóban (óriási harci fúró!). a karakterek is csak úgy vannak, lázadnak, harcolnak, árulóvá lesznek, behódolnak, egyedül a bolygó királynőjénél érezni némi fejlődést, ahogy az ártatlan kislányból kemény uralkodónő válik... de a legnagyobb nyűgöm talán az, hogy most sem tudtam meg sokkal többet a gazdasági háttérről, mint egy főszálas történet esetén... (remélem a most következő utolsó történetben lesz magyarázat arra, hogy az uralkodó miért teszteli folyamatosan vader-t.) ($$12.06.)

(Star Wars #15-19) (2016) (írta: Jason Aaron; rajzolta: Leinil Francis Yu, Mike Mayhew)

a ’new hope’ és az ’empire...’ közti három évben voltak olyan napok, amikor nem történt semmi igazán világrengető hőseinkkel -na ez a kötet az ilyen napokat ábrázolta... oké, a hercegnő megint egy kicsit életveszélyben volt, de han és luke tényleg csak sodródtak, hogy ők legyenek ezeknek a füzeteknek a comic relief-je (btw, az életkorom miatt elsősorban szinkronnal ismerem a sw filmeket, így elsőre nem esett le, hogy miért poén, hogy ’nerf’-eket szállítanak a falconon, pedig a ’nerf herder’ kifejezést már hallottam párszor -csak ugye magyarul azt szőrös-talpúnak fordították...) leia-ék börtön-kalandjánál legalább volt némi izgalom, meg magasan szállt a girl-power (lehetne még közös kalandja az organa/sana/aphra csapatnak). valamint kicsit moralizálunk is: van-e elég és akarat a lázadókban, hogy győzni tudjanak? elég-e az erkölcsi fölény a siker eléréséhez...? nem mondom, hogy nem voltak szórakoztatóak ezek a füzetek, de azért jó lenne, ha újra a fontosabb napokra koncentrálnánk... (az obi-wan-os külön-füzet most is hangulatosra sikerült, jó belelátni abba, hogy miként támogatta luke-ot a háttérből ben kenobi. vizuálisan is szép volt ez a füzet -viszont elég félelmetesre sikerült a fotó-realisztikus gyerek mark hamill arc...) (persze arra, hogy mi történt az annual-ban, már egyáltalán nem emlékeztem...) ($$12.06.)

(Vader Down (one-shot), Star Wars #13-14, Darth Vader #13-15) (2015-2016) (írta: Jason Aaron, Kieron Gillen; rajzolta: Mike Deodato Jr, Salvator Larroca)

mivel a két fő széria (a.k.a. star wars / darth vader) egy időben játszódik, ezért elkerülhetetlennek tűnt, hogy összehozzák őket egy közös történetre -és szerencsére jason aaron és kieron gillen tényleg összefogtak, és közösen írtak egy összefüggő kalandot, nem csak valami alibi-átívelést adtak el nekünk ’vedd meg ezt a füzetet is! crossover’ címen... és ha már begyűjtötték mind a két sorozat olvasóit, hát igazi mindent-bele kalandot adtak nekik, ahol félelmetes tempóban zúdították a veszélyeket és izgalmakat a hősökre és rosszfiúkra, összegyűjtve a starwars-os dolgok legjavát, ahol az ismerős elemeken épp annyit tekertek, hogy még nagyobb legyen a cool-ság faktoruk (látványos kar-elvesztések! vuki vuki ellen! mon calamari cyborg fénykardokkal!). kicsit én még mindig tartok ezektől a két film közé eső találkozásoktól, mert ilyenkor az jár a fejemben, hogy vajon miért nem kerültek szóba ezek az életveszélyes helyzetek a ’birodalom...’-ban, de most egész jól megoldották azt, hogy hiába van közös füzetekben vader és luke-ék csapata, azért eléggé közvetett a konfrontációjuk (inkább csak névtelen lázadók tömegei bánták a találkozást a sötét nagyúrral)... (ja, igen, eléggé jellem-hűnek éreztem, hogy leia az önfeláldozásig is elment volna, ha ezzel le tudja győzni vader-t -bár persze mindig tudjuk, hogy kiknek kell túlélniük ezeket a kalandokat, így nem aggódunk, inkább érdeklődve figyeljük, hogy honnan érkezik majd a felmentő sereg, vagyis hogyan ássák ki magukat az írók a kelepcékből...) (a képi világról: epic sztorihoz epic látvány is dukál, engem le lehet venni a lábamról a hatásvadász egy-vagy-két-oldalas egész panelekkel. és persze azt is tudom értékelni, amikor a rajzolt arcon tökéletesen megjelenik a színész mimikája.) ($$12.04.)

(2015) (írta: Paul S. Kemp) (magyarul: Szukits, 2015) (14BBY)

sajnos az a marketing része, hogy vader-t és az uralkodót kellett a borítóra rakni. sokan így csalódni fognak, hogy ők csak fontos mellékszereplői ennek a történetnek -fontos katalizátorok, de nem ez a könyv fogja feltárni a sith rend összes titkát (vagy akár a két aktív sith ellentmondásos kapcsolatát, igaz ez utóbbira bőven van utalás)... ezzel szemben a velük szemben-állóknál már sokkal részletesebb a kép, amit kapunk. elve tetszik az, hogy twi'’ek néppel így össze lehet kötni a filmeket, a tévé-sorozatokat és a regényeket, ők a galaxis legnépszerűbb rabszolgái, így jó ötlet volt rájuk építeni egy olyan történetet, ami egy szabadság-harc vakmerő lépéséről szól (plusz réteget adhat a harcuknak a bolygójuk geográfiája is, mert szerintem nem véletlen, hogy a barlangokban bujkáló twi’lek-ek kapcsán felmerül az, hogy folyton jönnek elnyomók, akik nem tudják felszámolni az ő ellenállásukat, ez számomra meglepően aktuális felhangokkal bíró analógia (lásd még az afgán tálibokat, akik harcoltak egyaránt a szovjetek és az amerikaiak ellen is)). de szabadság-harc-e ez vagy terrorizmus, ahogy a könyvben is többször felmerül ez a kérdés? mert egy elnyomó hatalommal szemben csak rengeteg áldozat árán lehet kivívni a szabadságot -és ezt a lélek-ölő dilemmát így írott formában még erőteljesebben lehet közvetíteni, mint a filmekben (ahol mindig rohanni kell előre a cselekménnyel, különben a türelmetlen nézők dobolni kezdenek a popcorn-os dobozukon)... mondjuk a tempóra itt a regényben sem lehetett panaszunk, mert a bevezető (és némi badass vader akciózás) után csupán egy napot ölel fel a cselekmény, ahol folyton sodródunk előre az eseményekkel, nincs igazán idő lelkizni, vagy karaktert építeni, de nem is hiányzik a mélysége, elég az a pár elejtett fél-mondat, hogy elgondolkozzunk egy pillanatra, aztán újra belevetjük magunkat az izgalmak közé... a csillagromboló megtámadása nagyon tetszett, mert okos volt és a fejemben lévő vásznon is egy nagyon látványos film tudott leperegni az olvasás alatt, viszont miután leértünk a felszínre, már kevésbé működött a regény, kicsit repetitívvé váltak a harcok a dzsungel-lényekkel és a kergetőzés egymással (inkább egy starship troopers regénybe illet volna a jelenetek többsége)... elsőre erőltetettnek tűntek vader visszaemlékezései is, de aztán érthetővé vált, hogy miért most villantak be neki az anakin skywalker-ként átélt események -de egyébként is csak öt évvel vagyunk a vader-ré válás után, még nem ért véget a tanulási folyamata... a könyv vége sem lett igazán katartikus (pedig annak örültem, hogy sikerült minden karaktert (és szálat) egy helyre hozni a végén) -talán azért, mert tudtuk jól, hogy kiknek kell túlélniük ezt a sötét kalandot... sötétség -talán ez működött a legjobban a regényben, hogy megnézhettük, hogy milyen árnyoldalai vannak a birodalmi megszállásnak, hogy milyen elszántság kell, hogy valaki szembe merjen szállni egy ilyen elképesztő erővel szemben (az mondjuk meglepett, hogy mennyire keveset tudnak az emberek a császárról -mondjuk a képességeiről). és igen, én igenis tudtam örülni, hogy beleláthattam egy lázadás működésébe -sokkal inkább, mintha csak két a sith nagyúrról olvastam volna... ($$12.03.)