(Avengers vol.3 #23-30) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek; rajzolta: George Pérez, Stuart Immonen)

nem véletlen, hogy iron man hangosan arról panaszkodik, hogy túl sok a varázslás meg a misztikum, mert ezzel az olvasók egy rétegének szócsöve lesz... mert nem elég, hogy a nemrég történt thor/spider-man/iron man crossover-ből átjöttek ide az erő-fitogtató mintapéldányok (ha már az avengers kompletten kimaradt a buliból, most lehetett pótolni a közös harcot az isteni eredetű és erejű lények ellen), de az utolsó három füzetet is sikerült megtölteni ősi közép-amerikai istenekkel és barbár varázslatokkal... de lehet hogy ezek csak álcaként kellenek, hogy eltakarják azt a sokkal földhözragadtabb karakter-építést, amivel nehezebb megfogni a képregény-olvasók egy rétegét...? mert (számomra) szerencsére sok ilyen emberi tényezővel foglalkozunk két világ-megmentés között. vagy van amikor nem is emberi, de android tényezővel... mert vision keresi önmagát, ön-marcangol, majd lelép, ezzel felborítja az első dominót, amelynek a következtében néhány füzettel később már egy teljesen új csapat-felállással kell megbarátkoznunk (volt már arról szó, hogy az írók a frissesség miatt szeretik rotálni az angyalok összetételét, itt az újabb bizonyíték). mert vision után wonder man is marcangolja magát és lelép, aztán vannak, akik csak nyaralni mennek (és kapcsolatot gondozni), de a legfontosabb, hogy a sok külső tényező hatására két alap-tag is távozik -és itt álljunk meg egy pillanatra elmélkedni... manapság a szuperhősös filmeket szokták azzal vádolni, hogy túl sok fehér férfi hőssel operálnak, és gondolom busiek is megkapta a magáét annak idején, hogy miért nem színesít a csapaton, így beleépítette ezt a panaszkodást a sztoriba -néhány ügyes csavarral, így került a háttérbe némi szekta- és vallás-kritika, valamint bőven kaptak a fejükre a médiák dolgozói is... az új csapat-összeállítás kétségtelenül színesebb lett (ha mást nem nézünk, she-hulk zöld... sajnos triatlon meg nem csak fekete, de egy pöcs is...), és annak kifejezetten tudok örülni, hogy busiek nem engedi el carol danvers kezét. ($$11.03.)

(Iron Man vol.3 #23-30) (1999-2000) (írta: Kurt Busiek, John Quesada; rajzolta: Sean Chen, Alitha Martinez) (eng)

az ezredforduló környékén látványosan nagy volt az érdeklődés a technika fejlődése iránt -legyen az egy jelenben aktuális probléma (y2k), vagy egy jövőbe mutató innováció (virtuális valóság, mesterséges intelligencia). természetes, hogy ezek lecsapódtak a képregényekbe is -főleg elvárható volt ez egy olyan technika-heavy darabba, mint az iron man... de mielőtt még mélyebben belemennénk a technikai kérdésekbe, először nézzük meg kurt busiek búcsúját a sorozattól. mert van pár füzet, amit hozzácsaptam a hivatalosan kiadott fő-címhez (a 23-25. számokról van szó) -és nagyon nem lepődtem meg, hogy nagyon busiek-es lett a hattyúdala is... azaz úgy tudja akciófilmesen pörgetni az eseményeket, hogy közben mindenkinek jár flashback-jelenet is (meg ezernyi utalás), és miközben megy a harc az óriási űr-robot ellen, azért végig ott van a magánélet is hangsúlyosan, riasztóan élethűen ábrázolva az alkoholizmust, vagy kicsit filozofálva arról, hogy miért is hordja tony a páncélt. ez utóbbi gondolatot viszi tovább egy kicsit a főszerkesztő úr is (joe quesada reneszánsz-ember, ír, rajzol, szerkeszt, főnököl), rázúdítva hősünkre mindent, a titkos identitás lelepleződésének veszélyét, a szerelem szív-fájdalmát, és a suta bevezetőmben már emlegetett technikai innovációk kérdéskörét. sűrűn kavarog az egész, keveredik álom és valóság, néhány ponton már azt érzi az ember, hogy írás közben elgurult a gyógyszer, de aztán meg azt érzi, hogy nagyon is tudatos építkezés ez, és elkezd működni a legőrültebb szál is (mondjuk életre kelt páncél ötlete), és kezd minden túlcsordulni az érzelmi töltettől. működik a történet elméleti síkja is, végigvesszük, hogy milyen lenne, ha egy gép érezni kezdene, és működik az is, ahogy lecsupaszítja tony-t minden szinten, testileg és lelkileg egyaránt, elvesz tőle minden technikai kütyüt, és arra kényszeríti, hogy csak a túlélésre koncentráljon... kicsit gyorsnak érződik a lezárás, de örülök, hogy ennyire reménnyel teli -hogy hagyja, hogy azt gondoljam, hogy van esély arra, hogy minden érző lényben ott van a mélyben a törekvés arra, hogy valami önzetlenül jót cselekedjen... ($$11.01.)

(Marvel's Doctor Strange Prelude #1-2, The Zealot (Infinite comics) (2016) (írta: Will Corona Pilgrim, rajzolta: Jorge Fornés) (eng)

mit lehet tenni, ha egy eredet-történethez akarnak készíteni előzmény-képregényt? ki kell hagyni a tényleges főhőst, és a többi karakterre kell koncentrálni, valamint arra, hogy egy kis betekintést nyújtsanak az univerzum ezen eddig ismeretlen szegletébe. és bevallom, én valami ilyesmit is vártam el, mielőtt megnyitottam volna az első oldalt a tabletemen, így nem is csalódtam amiatt, hogy a jó doktor nem tette tiszteletét... elég volt, hogy elutazhattam a távol-keletre kiképzésre, hogy ősi tárgyakért harcolhattam, hogy megmártózhattam ebben a misztikusságtól terhes hangulatban. plusz kaptunk egy erős motivációs hátteret a film leendő gonoszánál, igaz, ennek segítségével azért már nagy-vonalakban kitalálható, hogy merre visz majd az utunk a vásznon, de ez az ára annak, ha valaki minden kis szilánkját be akarja gyűjteni ennek az egyre terjedő univerzumnak... (film-kritika itt!) ($$10.29.)

(2016) (írta: Jack Thorne -JK Rowling, Jack Thorne és John Tiffany ötlete alapján)

mit nem adtam volna kilenc éve, amikor becsuktam a hetedik könyvet az utolsó oldal után, ha még egyszer egy (hivatalos) történetet olvashattam volna ebből az univerzumból, ha csak még egyszer odaképzelhetném magam a griffendél klub-helyiségébe -most elolvasva ezt a kvázi nyolcadik történetet, már nem vagyok biztos benne, hogy megérte a nagy várakozást, a mérhetetlen vágyakozást... és nem is az a fő baj, hogy egy színdarab szövegkönyvének formájában kaptuk meg az új művet, mert így is lehetett volna egy erős alkotás, ahol átüt a formátum eszköztelenségén történet erőssége, a karakterek szerethetősége, a varázs-világ varázslatossága, de sajnos mindezekből csak töredékek jutottak ezekre a lapokra... mert bátran kijelenthetjük, hogy a fordulatok egy közepes fan-fiction-nél is mosolygásra késztettek volna minden olvasót (főleg a mindig is aszexuálisnak gondolt voldemort körüli kavarások), a körítésnél meg gondosan ügyeltek arra, hogy egy rakás ikonikus karaktert, helyszínt és tárgyat hozzanak vissza, hogy biztosan nosztalgikus hangulatba kerüljünk (és erre ideális a timey-wimey időhurkos sztori, meg az alter-univerzumos mellék-zöngék, és persze az elmaradhatatlan álom-jelenetnek álcázott flashback-ek)... és sajnos sem a régi, sem az új karaktereket nem engedik közel hozzánk. albus perselus még idegesítő is az elején a hisztijeivel, és érthetetlen a hideg viszonya az apjával -az meg főleg érthetetlen, hogy a másik két potter-gyerek miért csak kábé öt mondat erejéig szerepel... és bár valahol érdekes lehet, hogy egy karakter, aki a szemünk láttára nőtt fel, hogyan kezeli a szülőség terheit, valahogy mégis nehéz elvonatkoztatnom a róluk a fejemben élő képtől -hogy harry, ron és hermione tizenévesek és a közeli barátaim. bár lehet, hogy nekem is szülővé kellett volna már válnom a harmincas éveim derekára, és akkor közelebb érezném magamhoz ezeket a problémákat... (bár az olvasás során többször szaladt magasra a homlokomon az összes ránc, azért szívesen megnézném a színpadi adaptációt, mert nagyon érdekelne, hogy hogyan valósították meg a rengeteg helyszín-váltást, a látványos varázslatokat, vagy mondjuk a víz alatti jeleneteket...) ($$10.28.)